Egyes elemzők azt állítják, a vékonyodás nem is kérdés, az új telefonnal muszáj egy új dizájnt, ezzel együtt pedig jelentős fogyókúrát felmutatni. Ming-Chi Kuo elemző szerint a piacon most a 7-8 milliméteres high-end okostelefonok mennek, úgyhogy az Apple valószínűleg szintén a 8 milliméter alatti területet célozza meg. Ez a mostani 9,3 milliméterhez képest jelentős csökkenést jelent. Sok lehetősége pedig nincs a cupertinóiaknak, három területen szoríthatják meg a nadrágszíjat. Egyrészt vékonyabb akkumulátorra számíthatunk, másrészt a most 1,1 milliméteres üveg hátlapot is kicserélhetik fémre, ami 0,5 milliméteres zsugorodást jelentene. A harmadik vékonyodási pont az in-cell touch panelek használata lehetne. A pletykák szerint az Apple erre vált a következő iPhone-nal a glass-on-glass technológia helyett. Ez szintén 0,5 millimétert jelent. Az elemző ráadásul arra is felhívta a figyelmet, hogy így a gyártást kevesebb lépésből megúszná az Apple, kevesebb beszállítóval kellene dolgozni, így a mostani 12-16 napos elkészülési idő helyett 3-5 nap alatt kész lenne egy iPhone.

Forrás: Appleblog
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.