A napokban olvastam Szabó Gergő webisztános írását és origós nyilatkozatát és újra belefutottam abba a sokat emlegetett félreértésbe, hogy az Apple megváltozott az alapítója halála óta. Hogy olyan termékeket dob piacra, amiket Jobs nem engedett volna, vagy hogy olyan események zajlottak le, amik Cook zsenialitását, vagy épp alkalmatlanságát támasztják alá. Látni kell, hogy Jobs alig egy éve halt meg és szinte a legutolsó pillanatig részt vett a vállalat életében. Tegyük oda mellé, hogy egy informatikai eszköz fejlesztése hosszú időt vesz igénybe. Attól még, hogy tavaly márciusban csak az iPad 2 jelent meg, bőven megvoltak már az iPad 3 keretszámai: a mérete, a teljesítménye, a funkciói. Éppen ezért kevéssé van értelme az olyan mondatoknak, hogy "az új vezetővel megjelent a kompromisszumkészség a cégben... Az elődjénél leheletnyivel vastagabb, ám Retina kijelzővel szerelt iPad 3 például ennek az eredménye". Az iPad 3 ugyanis azért lett vastagabb az elődjénél, mert a retinakijelző zabálja az áramot, tehát nagy akkumulátorra volt szükség, az meg helyet követel magának. A vastagság kényszer, ha úgy tetszik, a kompromisszummentes kijelző ára, amin még Jobs sem tudott volna változtatni. Sőt, valószínűleg épp ő vállalta annak idején ezt a kompromisszumot. De ahogy kár Cook nyakába varrni a megalkuvást, úgy nincs értelme dicsérni az ellenkezőjéért sem. Én például sok értelmét nem látom annak a gondolatnak, hogy "Tim Cook vezetése alatt az Apple hatalmas mérnöki bravúrokat hajtott végre, például úgy növeltek a mobileszközöknél felbontást és teljesítményt, hogy az akkumulátoros üzemidő nem csökkent". Az ilyesféle mérnöki bravúrokat ugyanis az iPhone 4-gyel kezdte az Apple, amikor Jobs még vastagon élt, és az iPad 3-mal fejezte be, amiben meg épp a korábban említett kompromisszum tette lehetővé az üzemidő szinten tartását. A nagyobb akkumulátor és a vastagabb, nehezebb tablet. Meg persze a 45 nanométeres A5X processzor, amit szintén nem néhány hónap alatt fejlesztettek ki, és aminek a specifikációját még bizonyára Jobs jelenlétében is reszelgették. Nem értek egyet azzal a gondolatmenettel sem, hogy a cég lendületvesztését azzal támasztjuk alá, hogy: "Az iPhone 4S sem teljesített jól, Samsung Galaxy S3-ból többet adtak el 2012 harmadik negyedévében, mint az Apple csúcskészülékéből. " A mondat kétségkívül igaz, csak épp csúsztatás. Az egyszeri olvasónak ugyanis nem derül ki belőle, hogy az iPhone 4S a harmadik negyedévben egy életciklusa végén járó mobileszköz volt, aminek már mindenki az utódját várta, míg a Galaxy S3 az időszak csúcsragadózójaként épp csak megjelent a piacon. Ezek a számok semmit sem mondanak el az iPhone sikerességéről vagy sikertelenségéről. Természetesen a Galaxy S3 elképesztően népszerű telefon, aminek az első hónapos eladásai megközelítik az iPhone 5 eladásait, a 4S piaci eredményeivel összehasonlítani akkor is hiba. Gergőnek egyébként a van néhány érdekes felvetése, és abban tökéletesen igaza neki és Dobó Mátyásnak is, hogy az Apple-nek lendületre, éppen ezért új piacokra van szüksége, bár nem vagyok biztos abban, hogy ez pont a cikkekben is emlegetett háztartási elektronika vagy az autóipar lesz. Egész egyszerűen azért, mert ezek szar piacok. Már az Apple szempontjából. Az autóipar például az elképesztő fejlesztési költségek és hatalmas kompromisszumok mellett megvalósuló szerény haszonról szól. Még az olyan prémiummárkáknál, mint a BMW vagy a Mercedes is komoly kompromisszumokat kell kötni a fejlesztés során. Persze az Apple gondolhatja úgy, hogy egy igazi luxusmárkával, egy Bentley-vel, vagy egy Rolls-Royce-szal áll össze, ebben az esetben viszont tömeges eladásokról aligha lehet beszélni. Vagy tarthatja magát a kompromisszummentességhez egy középkategóriás gyártóval együttműködve, így viszont felsőkategóriás árat kell majd a boltban kérni az autóért. Azt meg senki sem fogja kifizetni. Az autóiparban a 20-30 százalékos felár ugyanis az informatikai piaccal szemben nem néhány tízezret, hanem néhány milliót jelent a kasszánál. A tévéiparral majdnem ugyanez a probléma: évek óta keringenek a pletykák az Apple TV-ről, nyilván számtalan fejlesztéssel kapcsolatos oka van annak, hogy a készülék még nem jelent meg, de azt is látni kell, hogy egy döglődő piacról van szó, amiről a kínai gyártók nyomása miatt elpárolgó haszonkulcsok az olyan nagy szereplőket is elűzik, mint a Philips vagy a Panasonic. Abban tehát egyetértek Szabó Gergővel, hogy nincs könnyű helyzetben az Apple, ha a további növekedési lehetőségeit kutatja, csak a piaci sajátosságok miatt nekem még ötletem sincs arra, hogy milyen irányban haladhatna tovább hasonló magabiztossággal, mint eddig.

Forrás: Appleblog
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.