Önkénteseket keres egy holland cég, amely a Marson hozna létre emberi kolóniát. Bár az útra csak egyirányú jegyet adnak, már több mint ezren jelentkeztek. A kiválasztottak 8 éven át tartó kiképzés után léphetnek a vörös bolygó felszínére, ahol létrehozzák az emberi faj első komoly bázisát egy idegen planétán. Az ötletgazda „Mars One" Intézet szakemberei között a NASA számos volt munkatársa dolgozik, akik véresen komolyan veszik a projektet. „A kiválasztásnál nem szempont a bátorság, vagy hogy valaki fel tudjon mutatni néhány repült órát valamelyik szuperszónikus repülőgépen. Sokkal fontosabb az, hogy miként tud együtt dolgozni, illetve élni a többi telepessel. Ez egy életre szóló kaland, amelyből nincs visszatérés" – mondta Norbert Kraft, a NASA egykori kutatója.
Marsra küldenek embereket - nincs visszaút
Forrás:
barikad.hu
Feltöltő: Pilóta
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Ez a három kórház a legegészségesebb Magyarországon
- Megszólalt a brexit egyik atyja: jól átvertek minket, Zelenszkij egy tök
- Forgalomba került a 3000 és 15000 forintos címlet: ezt kell tudni az új bankjegyekről
- Kétségbeesésében azonnali programváltozást jelentett a TV2, ekkora bukásra ők se számítottak
Itthon
- 2024. May 13., 16:05
Olyat lépett a közmédia, amire hosszú évek óta nem volt példa – Itt vannak a részletek!
Itthon
- 2024. May 13., 13:37
A Fidesz a kormány covid-hírlevelét használja a kampányban
Itthon
- 2024. May 13., 13:36
Rács mögé dugták a szegedi politikust, amíg el nem ment a kínai elnök
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 13., 06:20
Fokozódó széllel köszön be a hétfő – Nem indul felhőtlenül a hét
Itthon
- 2024. May 12., 20:01
Vigyázat! – Egy medve bóklászik a Bükkben – Itt látták utoljára
Nagyvilág
- 2024. May 12., 16:29
Alig nyerte meg, máris botrányba került az Eurovízió győztese – Szerinte az Eurovíziónak is szüksége van javításra
7 hozzászólásarrow_drop_down_circle
propeller.hu/szorakozas/2591193-barki-jelentkezhet-marslakonak-negy-fos#v698558
www.google.com/images?hl=hu&q=Olympus+Mons&gbv=2&rlz=1W1AMSA_enHU342&gs_l=heirloom-hp.12...2906.2906.0.3641.1.1.0.0.0.0.0.0..0.0...0.0...1c.2.8nyAjD1LGaA&sa=X&oi=image_result_group
Én, igazából szívesen elmennék, érdekes és izgalmas lehet.
Új hozzászólás