Korábban is volt már szó arról, hogy az Apple egyre kevésbé kívánna a bírósági tárgyalón kívül találkozni a Samsunggal, ami azért nehéz dió, mert az egyik legfontosabb beszállítója a dél-koreai cég. A cupertinóiak állítólag 2010 óta nyüstölik a TSMC-t, hogy gyártson nekik processzorokat, de egészen idáig problémákba ütközött a dolog. A belső informátorok szerint a tajvani cég nem volt képes az Apple elvárásainak megfelelő szilíciumot produkálni a SoC-hez. Mára állítólag túl vannak a problémán, és 2014-ben már az ő chipjeiket találjuk meg az iOS-eszközökben. Addig is, 2013-ban a Samsung marad a fő beszállítója az A-szériás SoC-eknek. A tajvani cég részvényeinek ára természetesen meredek emelkedésbe kezdett. Még úgy járunk, hogy 2015-re mindenki TSMC okostelefonnal mászkál majd. A logót remélem addig lecserélik. via WSJ
Megvan, kire cseréli le a Samsungot az Apple
Forrás:
Appleblog
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Meglátogattam az anyósomat, aki nem vette észre hogy ott vagyok: félreérthetetlen helyzetben lestem meg, erre ...
- Mága Zoltán öccse Tiszabőn indul, a Fidesz korlátozott elmeállapotára hivatkozva gáncsolta volna jelöltségét
- A tested jelez: 5+1 biztos jel, hogy túl sok szénhidrátot fogyasztasz
- Bilirubin - Mit jelezhet a vérképben?
Itthon
- 2024. May 21., 08:41
Elárulták Karácsony Gergelyt? – Régi támogatója állt át a riválisához
Itthon
- 2024. May 21., 06:50
Döbbenetes, mire költ Medgyesegyháza csaknem 150 millió forintot
Itthon
- 2024. May 21., 07:20
Repjegyet foglalna nyárra? Áremelést lebegtetett be a Ryanair-vezér
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 20., 16:04
Kis Grófo teljesen összetört – a rendőrség is nyomoz az ügyben
Sport
- 2024. May 19., 18:05
Ezt tette Verstappen Imolában
Szórakozás
- 2024. May 19., 16:46
"Egymás mellett van Buddha és a sarki k*rva hirdetése" – Müller Péter elmondta, mi vezessen minket a választásban
Új hozzászólás