Eric Schmidt, a Google igazgatótanácsának elnöke a Gartner 45 perces Q&A értekezletén azt találta mondani, hogy az Android platform sokkal biztonságosabb, mint az iPhone. A kijelentése óriási sikert aratott, állítólag harsány nevetésbe tört ki a közönség. A humorpápa aztán tovább folytatta, a beszélgetés végén megismételte, hogy az Android platform biztonságos, amit ismét kacagással jutalmaztak a poénokra kiéhezett hálás nézők. Ekkor Schmidt a jó stand-up komédistákhoz méltón rövid időre elhallhatott, kivárt, majd azzal a csodálatos poénnal fejezte be a gondolatmenetet, hogy a bent ülők sokkal boldogabbak lennének, ha Androidot, Chrome-ot és Gmailt használnának. Erre már a közönség addig unottal ülő tagjaiból is kiszakadt az önfeledt röhögés, a hangulat a TETŐFOKÁRA hágott! A humor forrása talán az a márciusi F-Secure-felmérés volt, ami szerint a tavalyi év több mint 300 mobillal kapcsolatos biztonsági probléma 79 százalékáért az Android platform volt a felelős, míg az iOS-en ugyanez az arány csak 0,7 százalékos volt. Egyebek közt ezek miatt a biztonsági különbségek miatt választotta az amerikai üzleti felhasználók 77 százaléka az iPhone-t elsődleges céges platformnak. Disclaimer: az Appleblog szerzői a Schmidt-i "Boldogság Hármas Forrásából" kettőt elégedetten használnak. 

Forrás: Appleblog
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.