Ez az írás úgy beragadt, mint az Apple-nél az iPhone-készletek: múlt héten kaptam a hírt (kösz B. A.), de csak most lett belőle cikk. Sebaj, mert más még nem nagyon írt róla, és mert még mindig aktuális. Szóval: a Digitimes szerint összesen HÁROMMILLIÓ iPhone 5c áll az Apple partnereinek raktáraiban, ezért átmenetileg visszafogták a gyártást. Az embereknek egyszerűen nem kell a cucc. A DigiTimes szerint két okból: egyrészt a rosszul belőtt ár miatt, másrészt meg azért, mert nem elég nagy a 4 colos kijelző. Utóbbi azért nevetséges érv, mert az iPhone 5s-nek ugyanekkora a kijelzője, és az meg olyan sikeres lett, hogy október és december között 51 millió készüléket adott el az Apple. Szóvaé minden rekordot megdöntött. A hétvégén egyébként a kezembe fogtam egy hatcolos Nokiát, és még mindig nem akarom elfogadni, hogy ez a jó irány. Már csak a farzsebedbe fér bele és amúgy is végtelenül abszurdnak tűnik egy ilyen tepsivel telefonálni. Persze TUDOM, hogy néhány éve még az iPhone 5-méretű készülékekre is azt mondták, tepsi, sőt, az eredeti iPhone-ra is, csak a világ közben változott, én meg nem. Vagy nem eléggé. De hát ez akkor is izé: Mindegy, a DigiTimes kicsit összezavarodott, de az első érv kétségkívül megáll: az iPhone 5c árát rosszul lőtte be az Apple. Egy, az 5s-hez képest gyengébb hardvert alig valamivel olcsóbban adni egyszerűen rossz stratégia. Meg is lett az eredménye. A webshopunkból egyébként 169 ezer forinttól tudjátok megvásárolni az 5c-t és 209 ezertől az 5s-t, szóval szuper áron, és az iPhone 5c árelőnye nagyobb is nálunk az 5s-hez képest, mint a legtöbb boltban, ezzel együtt is arra bíztatlak, hogy ha teheted, válaszd a drágább modellt. Persze az 5c sem rossz választás, csak negyedével drágábban az 5s még jobb.

Forrás: Appleblog
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.