Tegnap jött ki a nyomdából: az Apple vs. Google című könyv a Millenárison, a Könyvfesztiválon már kapható magyar nyelven a HVG Kiadó gondozásában, jövő héten meg a könyvesboltokban is ott lesz. Fred Vogelstein írása megpróbálja részletesen bemutatni azt az eleinte baráti, később ellenséges, mégis partneri kapcsolatot, ami a két cég között alakult-formálódott az elmúlt években. Beleértve Jobs termonukleáris háborújának ígéretét is. Én már olvasom pár napja, és annak ellenére, hogy nincs kifejezetten jól megírva a könyv, egy csomó érdekességet tartogat. Akit érdekel az Apple, mindenképp érdekelni fogja ez az időszak, hiszen ez az, amit évtizedek múlva aranykornak nevezünk majd, és a Google - főleg az Android - feltétlenül beleszólt ebbe. Sőt együtt alakították ki azt, amit ma ismerünk, használunk. Érdekesek a két cég vállalati kultúrájának különbségei is, most párhuzamosan olvasom ezt a Jony Ive könyvvel, így láthatom, milyen motiváció van az egyik és a másik oldalon. Hamarosan kiolvasom a könyveket, és lehet hogy a kettőről egyszerre írok egy nagyot. Addig is fogadjatok szeretettel egy izgalmas részletet a negyedik fejezetből ("Azt hittem, barátok vagyunk"), amit a kiadó hozzájárulásával leközlünk itt, az Appleblogon. Mindenki kedvenc oldalán, ugye. [...] Bővebben!
Exkluzív: részlet az Apple vs. Google című könyvből
Forrás:
Appleblog
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 17., 12:27
Ez gyors volt: Fico kiesett, Orbán máris új szövetségest keres a háború elleni rettegésben
Itthon
- 2024. May 17., 10:28
"Követeljük Szijjártó Péter azonnali lemondását" – Nem csitulnak az indulatok az orosz hekkertámadás miatt
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 16., 19:22
Osváth Zsoltot beperelték – Bukhatja az éttermét
Nagyvilág
- 2024. May 16., 18:28
Nagyon megosztja a brit közvéleményt III. Károly új portréja
Szórakozás
- 2024. May 16., 13:26
Lefulladt Jákob Zoltán 155 milliós Ferrarija – itt állt miatta a forgalom – égett a műkörömkirály
Új hozzászólás