Nagycsapadékos jelenségek következményeinek térinformatikai modellezése címen nyert el 509 millió forint vissza nem térítendő támogatást a Vállalatok K+F+I tevékenységek támogatását célzó GINOP-2. 1. 1-15 pályázat keretéből a Geodézia Zrt. konzorciumban a Délvíz Zrt.-vel. Az összesen 919 millió forint értékű fejlesztés keretében a társaság szakemberei egy olyan térinformatikai eszközökre épülő technológiát dolgoznak ki, amelynek segítségével akár utcaszintre lebontva bárhol leképezhetővé válik rendkívüli csapadékhullások esetére a csapadékvizek lefolyása. Ez egyúttal a szükséges fejlesztések meghatározását, valamint kapacitásbővítések tervezhetővé tételét is lehetővé teszi. Sőt, a közel valós idejű csapadékintenzitási adatok figyelembe vételével, villámárvizek veszélye esetén akár helyi riasztás is kiadható lesz a technológia alkalmazásával.
Térinformatikai megoldást dolgoz ki a Geodézia Zrt. a rendkívüli csapadékhullások modellezésére és a szükséges fejlesztések meghatározására
Forrás:
epulettar.hu
Feltöltő: épülettár.hu
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Népszerű az Interneten
- Érzékeny veszteség az autótulajdonosoknak: betiltják az otthoni kocsimosást
- Perdöntő részlet került elő a bőnyi késelés ugyében, ez új irányba viheti azt amit az ügyről eddig gondoltunk
- Az életével játszik, aki nem mos fogat esténként, az egyik vezető halálok előzménye a lepedékes fogsor
- Ne csak az edények tisztítására használd a mosogatógép tablettát. El sem hiszed, mi mindenre jó még
Itthon
- 2024. May 6., 23:27
Oda a Műegyetemnek – Már az alapvető működésre sincs pénz
Itthon
- 2024. May 7., 06:16
Őrület, hogy ma sem fogjuk látni a napot
Itthon
- 2024. May 6., 21:05
Döbbenetes! Megszökött a 13 éves lány a gyermekotthonból – Befogadói prostituáltként dolgoztatták
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 6., 14:32
Botrány a palotában! Károly király privát levelezése kiszivárgott, egy barátja árulta el az uralkodót
Nagyvilág
- 2024. May 6., 11:50
Kubai zsoldosokat csábítanak az orosz hadseregbe magas fizetéssel és az orosz útlevél ígéretével
Sport
- 2024. May 6., 06:56
Döbbenetes fordulat a Forma-1-ben – Erre senki sem számított Lando Norristól
Új hozzászólás