Sikeres kezdeményezés Sikeresnek bizonyult az a kezdeményezés, mely során 2007 vége felé néhány fiatal kutató létrehozta a nanotudományokkal foglalkozó kutatók, egyetemi hallgatók virtuális hálózatát. A NanoTudomány Nemzetközi Közösségéhez csatlakozott 800 tag, mára igazi találkozási ponttá alakította a Nanopaprika.eu weboldalt. A számtalan fórum téma és tematikus csoport közül mindenki megtalálhatja a számára érdekeset. A weblap nem feledkezik meg a "nano" iránt éldeklődő internetezőkről sem, fontos feladatának érzi az ismeretterjesztést, különböző oktatási módszerek megismertetését. Külön szekció szól a középiskolásoknak, akik kérdéseire közösen keresik a tagok a válaszokat. Természetesen a nanotechnológiákkal foglalkozó ipari szakemberek, és a témában befektetési területet látó üzletemberek is találhatnak információkat a weboldalon. A 800 tag körülbelül fele európai, sokan regisztráltak Indiából, Amerikából, Ausztráliából is. A virtuális közösség középpontjában maga az ember, a regisztrált felhasználló áll, legyen akár egyetemi professzor vagy egy nanoanyagokat forgalmazó cég alkalmazottja. Úgy érezzük, ez a nézet teszi igazán közösségivé, kicsit mássá a lapot, a jóval korábban indult és nagyobb lehetőségekkel rendelkező nanooldalaktól. Az ingyenesen igénybe vehető NanoTudomány Nemzetközi Közössége szeretettel várja új tagjait. Nanopaprika.eu - "A nanotudományok fűszeres világa! " a NanoTudomány Nemzetközi Közössége
The International NanoScience Community
Forrás:
nanopaprika.eu
Feltöltő: nano
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Egy idegen jött be a szobámba a családi nyaralás alatt: elsőre megijedtem, de aztán megkértem, hogy maradjon
- Alig ismert vírus jelent meg Magyarországon: nincs rá gyógyszer
- „Ne csináljátok, mert ez genocídiumba is átmehet” – így látják Szlovákiában a Fico-merénylet hátterét
- Egy vagyont költünk Orbán Viktor védelmére, de nem ő a „legdrágább
Nagyvilág
- 2024. May 16., 21:20
Megszólalt a besztercebányai kórház igazgatója – Így van most Robert Fico
Itthon
- 2024. May 17., 08:32
Halálos fenyegetés: Fico után veszélyben a lengyel miniszterelnök? – Megerősítik Donald Tusk védelmét
Itthon
- 2024. May 17., 07:51
Tömegbaleset miatt megbénult az M7-es, teljes szélességében lezárták az autópályát
További ajánlatok
Nagyvilág
- 2024. May 16., 18:28
Nagyon megosztja a brit közvéleményt III. Károly új portréja
Szórakozás
- 2024. May 16., 13:26
Lefulladt Jákob Zoltán 155 milliós Ferrarija – itt állt miatta a forgalom – égett a műkörömkirály
Itthon
- 2024. May 16., 11:20
Átadták a Méhes György-díjakat: Összesen 9000 eurónyi elismerésben részesült három alkotó
Új hozzászólás