Újabb meg nem nevezett szombathelyi fideszes döntéshozókat, helyi vállalkozókat és intézményvezetőket, illetve egy volt rendőrtisztet is gyanúsít Czeglédy Csaba, az MSZP önkormányzati frakcióvezetője, aki a Nemzeti Nyomozó Irodához fordult.

A szocialista politikus szombathelyi sajtótájékoztatója után telefonon az MTI-nek elmondta: információi szerint az érintettek az Adrián és a Balatonon szervezett hajóutakon prostituáltak társaságában szórakoztak, és drogot fogyasztottak.

Elmondta, hogy olyan információk vannak a birtokában, amelyek szerint a drogot és a prostituáltakat a szombathelyi szervezett bűnözés biztosította. Ezeket a bizonyítékokat átadta a Nemzeti Nyomozó Irodának, amelynek szerinte vizsgálnia kell azt is, hogy az említett bűnözői körök mit kértek szolgáltatásaikért cserébe – tette hozzá.
Czeglédy Csaba jelezte: szerdai sajtótájékoztatóján ultimátumot adott azoknak, akik részt vettek az említett hajóutakon; tárják a nyilvánosság elé azt, hogy ott voltak. Ha ezt nem teszik meg, ő fogja megnevezni őket – közölte.

Szavai szerint azt nem állítja, hogy mindenki drogozott, aki a részt vett az említett hajóutakon, de akik ott voltak, azoknak tudomása lehet azt ott történtekről.

Czeglédy Csaba kijelentette: "Lazáry Viktornak és fideszes társainak" nemcsak egy egyszeri alkalom, vagy pár alkalom volt, amikor drogot fogyasztottak, hanem "ez az életmódjuk részévé vált az elmúlt években".

Czeglédy Csaba arra a kérdésre, hogy miért most látta elérkezettnek az időt az újabb sajtótájékoztatóra, azt mondta: érdemi információk kerültek birtokába arról, hogy a szombathelyi alvilág biztosította a drogot Lazáry Viktornak és társainak.

Czeglédy Csaba szeptember végén keménydrog fogyasztásával gyanúsította meg Lazáry Viktort, Szombathely fideszes alpolgármesterét egy videofelvétel alapján.

A szombathelyi MSZP-SZTKE-frakció blogján közzétett felvételen az látszik, hogy egy férfi egy irodai helyiségben az asztalról fehér színű port szív fel az orrán keresztül, majd az egyik ujját belenyomja a porba és az anyagot szétkeni a szájában.

Az alpolgármester visszautasította a vádat, amelyet lejárató kampánynak nevezett, és közölte: feljelentést tesz kényszerítés bűntette és nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt. Lazáry két drogtesztet is elvégeztetett a helyi kórházban, amelynek eredmény negatív lett.

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

hallgatag
Szüköl a hurok, elvtársak !!!
Beindult a dominó-elv !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Sede
hiába, a keresztény értékek mindenek előtt...
ribik, drog, pia = magyar politikai elit.
hallgatag
Szüköl a hurok, elvtársak !!!
Beindult a dominó-elv !!!
leszúrt rittberger
Hamisított a videó, Bajnai vette fel Pápán, Gyurcsányék kisszobájában.
Mobil123
Na akkor mégis csak van ott valami drogügy??
nemkati
@leszúrt rittberger: Nem Bajnai vette fel, hanem Kolompár Gazsi Bajnai megbízására, és oktatóvideónak szánták ovodákba.
Dr. Felipe
A Balatonon és az Adrián tivornyáztak a fideSSes elvtársak gondolom nem 47 ezer forintból, akkor vajon mi lehetett az Azori szigeteken.
Amúgy lazary elvtárs ma volt már pisilni? Egy napot ki ne hagyjon.
összefogás
@Sede: Mocskos, züllött, bűnöző, banda a vezérükkel együtt.
kukac50
@leszúrt rittberger: Farkas Flórián vette fel Ő akar lenni a miniszterelnök.
human
Láttam már oktatófilmet a drogozásról. Kíváncsi vagyok ebben tudnak-e újat mutatni ;)
spu00
Érdemes lenne elolvasni az " M1Hiradó: az MSZP-től kapta a videót a hvg.hu"-t
almosd
Hát kérem,lazultak a fiuk ,annyi munka ,kín és szenvedés után jár a pihi :-)))
Pálinkafőző Rézüst
@spu00: érdemes lenne az adott cikkre reagálni...:)))
@Mobil123: dehogy van, ez most egy olyan álhír, aminek a hazugságában van a valóságtartalma..És a bíróság majd kimondja, hogyha igaz is, de az már nem biztos, valós! És a törvényszolgán kívül mindenkit felmentenek, de tényleg, minek volt a teremben a hülyéje!! :))
zabhegyező
@leszúrt rittberger: Nem ott!
Az izraeli magyar határon egy csőszkunyhóban.
Dr. Felipe
@spu00: Egy kis olvasnivaló neked.

"Fideszesek és rendőrök is a szombathelyi drogbotrányban?"
kkalman
Alakul, alakulgat ez a drog ügy. Még egy pár hét, és kiderül, hogy nemcsak szombathelyi ez a drog ügy, hanem kiterjedtebb. A nagy keresztényi erkölcsiségbe ez is belefér.
mendi
"Tisztelt" kormányon lévő "elit" , éppen ideje, hogy a történteket ötven évre titkosítsátok, az mégsem járja, hogy a "maffia baloldal" ilyen fontos államügyeket kiteregessen!
Yoda69
Remelem raadasnak kozpenzbol drogoztak es kurvaztak. Hol vagyunk mar Sukorotol?
spu00
@human: Igaza van! Egy mszp-s csalás már nem is lehet hírérték.
spu00
@Dr. Felipe: Talán olvassa el Lenin " Mi a teendő" cimű művét és választ kap.
bencemacska
@spu00: Legalább 4 téma foglalkozik ma az általad erőszakolt témával, miért nem ott kérdezed meg?
Ugye el tudod olvasni a címet?
kukac50
Bevezetik,törvénybe iktatják. a drogfogyasztás engedélyeztetését azért,hogy mentsék a Fideszeseket.
Halszem
@nemkati: Csak az a ciki a videóban, hogy benne felejtették: "Copyright Ezüsthajó"
coyote3
Hende és a Lazáry csapat nem barátok...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.