Őrizetbe vette a Budapesti Nyomozó Ügyészség L. F.-et, a Budapesti Rendőr-főkapitányság egykori életvédelmi főnyomozóját – tudta meg az M1 Híradója szerdán.

A hírműsor információi szerint a jelenleg magánnyomozóként dolgozó volt rendőrt a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége fogta el hajnalban.

A férfit vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedéssel, valamint önbíráskodással gyanúsították meg. Az ügyészség szerint 50 ezer eurót és 220 ezer angol fontot vett át egy brit vállalkozótól, akinek azt ígérte, hogy rendőrök megvesztegetésével adatokat szerez meg hatósági nyilvántartásokból.

A volt rendőr tagadta, hogy elkövette volna a gyanúsításban szereplő cselekményeket. Az ügyben a Híradó szerint őrizetbe vettek egy ismert budaörsi ügyvédet is.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Mikor ilyet olvasok valahogy nem tudok az egykori, olajszőkítés ügyben járatos főnyomozó történetétől elvonatkoztatni. Puccsszerűen letartóztatták előző este, ahogy a naiv olajügyeket vizsgáló Pallag féle bizottság előtt mesélt volna az ügy szereplőiről, aztán néhány évig hagyták felejteni, és kimondták az ártatlanságát. Pallag meg a vagyonvesztésbe és a halálba hajszolta magát az igazságkeresés közben. De szép is a magyar igazságszolgáltatás...

Sede
most lesz igazán meleg a pite a két bűnözőnek, mert előjönnek azok is, akik eddig netán féltek feljelentést tenni ellenük.
Sede
volt étvágyuk a tisztelt bűnöző uraknak: ez közel 100 millió Ft...
Sede
polgár csaba, nemes attila és rigler zoltán is tudna mesélni a tisztelt bűnözőpáros módszereiről...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.