A tervek szerint regionális és tematikus csatornát is indít a köztévé év végéig a korábban beharangozott hír- és sportcsatorna mellé. Vagyis jön az M4, az M5 és az M6.

A hat közcsatornát feltehetően kötelező lesz a digitális csomagokban terjeszteni a törvény alapján – számolt be az Index kedden.

Azt a közelmúltban már bejelentették, hogy március 15-étől hírcsatornává alakul az m1, a főadó eddigi műsorai pedig átkerülnek a Duna TV-re. A m2 napközben gyermekcsatorna marad, 20 órától pedig Petőfi TV néven lesz látható ezen a csatornán a közszolgálati bulvártévé.

Az M4 sportcsatorna július 4-én indulhat , HD-ben, és kötelező lesz az alapcsomagban továbbítani. Budapest agglomerációjában M5 néven körzeti adást terveznek, ami azért érdekes, mert vidéken az elmúlt években leépítették a regionális stúdiókat. A legutóbb bejelentett létszámcsökkentés ráadásul érinti a szegedi és pécsi dolgozók nagy részét, akiket eddig a helyükön hagytak még.

Az M6 nevű tematikus adó a tervek szerint december 21-én indul , ezt ugyancsak kötelező lesz az alapcsomagban továbbítani, azt viszont egyelőre nem tudni, hogy itt pontosan milyen műsorokat láthatnak majd a nézők.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Strassnoff Ignác
Ha egy kupac szart 6 felé osztok, attól csak a kupac lesz kisebb, az illata nem lesz jobb.
Gyanítom, ha az MTV2 adása valamikor meghalt volna, napokig nem tűnik fel senkinek. Legalábbis én még nem beszéltem az utóbbi pár évben senkivel, aki nézte volna.
6 csatorna... 6 csatornánál eltartandó lakájok, Orbán seggnyaló, az újságíró szakmát szarba taposó söpredék. Közpénzből. Remek... Igaz, a kutya se nézi őket,de ez nem számít. A Századvég majd kimutatja, hogy az esti mesét is többen nézik rajtuk, mint anno a Holdra szállást.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@Linna: Akiknek az alap 12 csatornából, 6 ot elvesz az állami szenny, meg a rémHír tv. a széles féle ..tv,,...
Már is csak 4 marad az egyebekre...
Linna
@papa.49: Ez szomorú. Mondjuk nekem sincs minden, nálunk csak műholdas van (nagyon pici a falu), én Digi-s vagyok, és meg vagyok elégedve velük 2700 forintért. Mikor a múltkori VV-nél kitört a parasztgyalázat, mert RTLII nincs, én írtam nekik, hogy egy ilyen műsorért nehogy már emeljenek az alapdíjon! Itt is van sok (számomra) felesleges csatorna, és van, ami hiányzik, de valamit valamiért. Lényeg az, hogy szerencsére nem kötelező az fideszes tévéket nézni.
Strong
Ha már 6 csatorna lesz, kérem írassák be logopédushoz a Németh Balázst...
Sziszifusz
Habony Á. tanácsai alapján indul a Fidesz kommunikációs offenzívája.
Az agymosottak látásmódja kezd kitisztulni, sokuk már kezd kiábrándulni. Feltétlenül szükségessé vált az intenzív tudat befolyásolás, Göbbelsz-i módszerekkel.
Fradigege
Kíváncsi leszek a népszerűségi mutatókra. Én maximum az M4-be nézek bele, ha van jó meccs. A többit messze elkerülöm. Egyébként, honnan bányászták elő ezt a kocka fejű hülye gyereket?!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.