Öt százalékra szállítják le a reklámadó mértékét, a kábelszolgáltatóktól pedig sérelem nélkül kérhet programdíjat az RTL Klub, mely cserében "szoftosítja" híradóját és hírháttér műsorait – értesült a Népszava.

A múlt héten Budapesten tárgyalt két alkalommal is Lázár János és az RTL Klubot birtokló RTL Group régiós alelnöke, Andreas Rudas, szerdán pedig Berlinben megszületett a megállapodás is.

Így teljesült a kabinet vágya: elsimították a konfliktust Angela Merkel német kancellár érkezése előtt.

A luxemburgi székhelyű cég még kedden megerősítette, hogy valóban voltak tárgyalásaik az elmúlt hetekben a magyar kormánnyal. "Kétségkívül sokat segítene Magyarországnak, ha ezek a megbeszélések érzékelhető megoldáshoz vezetnének" – közölték, hozzátéve ugyanakkor: továbbra is független hírszolgáltatást fognak nyújtani.

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

mekkelek
Egy piaci alapon mûködô cégtôl nem lehet várni hogy megvívja helyettünk a szabadságharcot a rablóbanda ellen. Nekik a bevétel a lényeg, tesznek rá hogy mi folyik itt. Megtalálták a módját hogy kikényszerítsék a kormánytól ennek az amúgy is röhejes adónak a tizedelését, mert nyilatkozhatnak ezek bármit is, igencsak összefosták magukat RTL híradóitól. Ezt soha nem fogják bevallani, de a hardcore fidesz hívôkön kívül mindenkinek világos mint a nap. Nagy volt a tét, az egyetlen olyan országos médium elhallgattatása ami felfedte és mindenki számára láthatóvá tette a maffia mûködését. Az interneten minden elérhetô (eddig még) de Mari néni és Józsi bácsi az isten háta mögötti faluban nem netezik. A kiesô reklámadó pótlására majd kitalálnak egy újabb adót és elmagyarázzák, hogy ez milyen jó lesz nekünk mert nem a zemberek fogják fizetni.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
leszúrt rittberger
Tehát eddig volt a "nagyot nőtt Rogán háza", mostantól csak "kicsit nőtt Rogán háza" hírek lesznek?

Vagy milyan az a független, de azért pénzért lehet velünk alkudozni típusú híradó?
magyarbakancs
A hatalom mindent elkövet ,hogy mindig ö maradjon hatalmon.
Ezzel az a gond ,hogy minden hatalmat el zavarnak.
Köthet ö bármilyen megállapodást.
Mindig csúnya vége van a hatalom vesztésnek.
Köthetnek bármilyen szerződést bárkivel a Fidesz akkor is vagy polgári úton ,vagy véresen de a hatalmának vége.
mekkelek
Egy piaci alapon mûködô cégtôl nem lehet várni hogy megvívja helyettünk a szabadságharcot a rablóbanda ellen. Nekik a bevétel a lényeg, tesznek rá hogy mi folyik itt. Megtalálták a módját hogy kikényszerítsék a kormánytól ennek az amúgy is röhejes adónak a tizedelését, mert nyilatkozhatnak ezek bármit is, igencsak összefosták magukat RTL híradóitól. Ezt soha nem fogják bevallani, de a hardcore fidesz hívôkön kívül mindenkinek világos mint a nap. Nagy volt a tét, az egyetlen olyan országos médium elhallgattatása ami felfedte és mindenki számára láthatóvá tette a maffia mûködését. Az interneten minden elérhetô (eddig még) de Mari néni és Józsi bácsi az isten háta mögötti faluban nem netezik. A kiesô reklámadó pótlására majd kitalálnak egy újabb adót és elmagyarázzák, hogy ez milyen jó lesz nekünk mert nem a zemberek fogják fizetni.
volvós
az ilyen " megállapodás, illetve szerzödés " a fidesz
részérül egy hatalmas hazugság, mindig valakit meg
tudnak vezetni, aztán ha Merkel asszony hazament,
ugy rugják fel, ahogy megszoktuk tölük !!
Szavahihetetlen, gerinctelen kormány , élükön
a vezérrel !!!
Katalina62
Ez várható volt! Beáldozták a hitelességet a pénzért, de ez a lépés mind a két félnek kontraproduktiv lehet! Szerintem viszont a bosszú a kormány részéről nem marad el!
nezelodo
Na a vége a kereskedelmi tv szabadságharcának, elbukott, mint a pálinkaforradalom, mert megígérték nekik, hogy nem könyékig, csak csuklóig turkálnak a zsebükben. A profitorientált multi céget pedig el sem lehet azért ítélni, mert megalkuvó. Ők pontosan tudják, nem azért történt mindez, mert hirtelen megkedvelte őket Orbán, hanem azért mert a nemzetvezető fosik attól, hogy Merkel kifogásokat emel a ténykedése miatt. A történet lényege pedig az, hogy az RTL, a Merkel és az Orbán pedig nagy ívben tesz arra, hogy mi hogyan élünk, és mit gondolunk, mert ez az ő hatalmi játszmájuk.
bencemacska
Én nagyon szeretném ezt a megállapodást írásban látni! Nem kötelező megindokolni azt sem, hogy miért változik meg a reklámadó törvény, min ahogy azt sem tudjuk, miért született???
Én szeretném a megállapodáson Merkel aláírását is látni!
Katalina62
@nezelodo: Merkel nem fogja nekünk kikaparni a gesztenyét, és miért is tenné?
Senara
2016 januárjától 5 százalékra szállítja le a tavaly novemberben már 50 százalékosra emelt !!! "Kétségkívül sokat segítene Magyarországnak, ha ezek a megbeszélések érzékelhető megoldáshoz vezetnének" - közölték, hozzátéve ugyanakkor: továbbra is független hírszolgáltatást fognak nyújtani " Tehát semmiben nem egyeztek meg A megegyezés akkor lenne ha holnaptól annyit fizetnének mint a többiek , így csak ígérgetnek . Pártunk és kormányunk Merkelnek próbál pávatáncot lejteni .
bencemacska
@Senara: ma, 12:54

Ez azt jelenti, hogy 2014-re be kellett fizetni (visszamenőleg) , és 2015-re is be kell fizetni az 50%-s adót?
Erről törvényt kell módosítani, addig nem érvényes!
Csak nem arra gondol a kormány, hogy 2016-ban már nem az ő bevételük csökken?
Addig nincs akkor cenzúra sem?
Senara
@bencemacska: Nem tudom mit , mikor és hogy kell befizetni . Egyet tudok , bocs, sejtek átbaszásra készült a "megállapodás" RTL nem fekszik le nekik , mert a hatalmas média birodalom hiteltelenné válna . hírek Lézer kiment tárgyalni az Uniós pénzről ...Tv csatornával nem tárgyal ... de mégis mert RTL kérte a tárgyalást ... Miért mesélnek félnek bevallani az annyit is érnek gazsulálni mentek az EU illetékeseinek , meg az RTL-nek hátha bemennek az erdőbe .
Dr. Felipe
Nem baj, már tudjuk az összes fideSSes ocsmányságot amit elkövettek a magyar nép ellen. Az hogy az RTL leteszi a fegyvert a gané fideSS rablóbanda előtt már semmin nem változtat. Az erózió megindult és senki nem állíthatja meg, dől a szaros kártyavár menthetetlenül.
A fideSS szó ma már szitokszó.
bencemacska
@Senara: Azt hittem olvastad valahol, és én ténynek vettem, amit leírtál! Azt hittem többet tudsz, mint az átlag! Elnézést.
simmering73
A szabad(abb) média utolsó vára is elesett.
tivoli
Szoftabb az adó, szoftabb a hírek, így akkor már rendben is volnának.
Az RTL az első perctől kezdve így gondolta.
bencemacska
@tivoli: ma, 14:57
És, ha az országgyűlés nem módosítja az adótörvényt? Akkor visszatérnek a "hírek"?
tivoli
@bencemacska: ma, 15:18
Ha az egyik így, akkor a másik úgy! :-)) Mindenki a maga fegyverével.
Senara
@bencemacska: ma, 14:41 Én cikkből idéztem az állítólagos 2016 -vonatkozó ajánlatukat . Gondolom addig mindent bekasíroznak .
Senara
Találtam érdekes ----- Az állítólagos megegyezésről szóló hírek szivárogtatása a magyar kormánynak azért lehet jó, mert mondhatják, hogy megkérték az árát az adócsökkentésnek. Ez utalhat arra, hogy a kormány szivárogtatja az alkuról szóló híreket, hogy előkészítsék az adócsökkentést kommunikációs szempontból 444.hu/2015/01/29/rtl-kormany-alku-csak-arcvesztes-ne-legyen/
szöszmösz
És az RTL fizet 2015-ben és elhiszi a kormánynak, hogy majd 2016-ban nem kell? Ennyire már ismerhetik a simlis magyar kormányt. Kiváncsian várom meddig nézem még az RTL hiradót.
nezelodo
"Katalina62
@nezelodo: Merkel nem fogja nekünk kikaparni a gesztenyét, és miért is tenné?"

Meg sem fordult a fejemben, sem ők sem más baráti hatalmak nem akartak minket soha boldoggá tenni, mindig a saját érdekeiket képviselték, és teszik ma is.
Pestilence
Az RTL majd biztos könnyedén ki fogja gazdálkodni a nulla 5%-át, mert ha ebbe tényleg belementek, akkor a nézettségüknek annyi.
bencemacska
@Senara: ma, 17:40
Jó cikk, többet lehet belőle megtudni és elhinni, mint a délelőtti híradásból! Majd reggel jön a "mindenható" kinyilatkoztatása, abból megtudjuk a tutit!
orogordog
RTL mehet a fenébe, nézze őket a kénköves nyavalya.
Strassnoff Ignác
Nem is tudom... Meghunyászkodás?
De lehet, hogy remek ötlet. Ha egyszer 5% az adó, akkor később arra hivatkozva emelik, hogy a híradóban mószerolták a hordát? Bár a csutiéktól már láttunk csodákat..
Puding próbája az evés. Majd kiderül, mennyire vesznek vissza az igazságból. (Már aki nézi, mert nekem tévém sincs, úgyhogy pont leszarom.)
Viszont az sokat elmond erről az országról, hogy nemzetközi szinten tárgyal a kormány arról, hogy gyűlöli az igazat hallani...
Pestilence
Ma még nem szoftosítottak. Talán van remény.
zöldszem
@Strassnoff Ignác: Nem pontos, de valahogy így van,. Engem művelté tesz a TV, ha valaki bekapcsolja a szobába, átmegyek egy másikba egy könyvel.
Strassnoff Ignác
@zöldszem: Sok éve nekem is volt. Aztán rájöttem, hogy ha a sört inkább a hűtőben tartom, ott hidegebb.
Amúgy is csak néha néztem, akkor is általában tematikus csatornákat és azokat is leginkább este 11 után...
zöldszem
@Strassnoff Ignác: ma, 19:21
És most már 11-kor alszol?:))))
Desischado
Ha tényleg lefekszik az RTL a hazug bandának, akkor én is befejeztem velük, a Szulejmánt és a híreket a neten is tudom nézni! Halit Ergencnek amúgy is gyönyörű a hangja, és nagyon szép a török nyelv!
nezelodo
Desischado ma, 01:02

Engem eddig sem érdekeltek az ilyen és ehhez hasonló csatornák, és a hirtelen támadt és ugyanilyen hirtelen elmúló harciasságuk sem tévesztett meg. Emlékezz csak arra fostömegre, ami ezekből a csatornákból folyik, valóban helyénvaló a csatorna elnevezés, és a fiatalok egy része sajnos a követendő való életnek hiszi amit ott lát.
orogordog
@nezelodo: éjjel nappal Budapest az dokumentum filmnek is jó lenne.
nezelodo
orogordog
Persze jó lenne dokumentumfilmnek, jól reklámozná a "követendő" nihilt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.