A Fidesznek nagyon nem tetszett, hogy egy hónapja részletek szivárogtak ki a zárt frakcióülésükről. Ezt ma úgy próbálták elkerülni, hogy a párt két-három sajtósa folyamatosan követte a VS.hu újságíróját, Joó Hajnalkát a Parlament épületében.

Joó először azt hitte véletlen, hogy egyszerre szállt be a liftbe a Fidesz kollégáival vagy az, hogy pont egy időben fejezték be az ebédet. Biztos akkor lett abban, hogy követik, mikor kiment a mosdóba, hogy nyugodtan telefonálhasson, ugyanis itt is rögtön felbukkant az egyik Fidesz-munkatárs és sminkigazítást színlelt. Ekkor az újságíró úgy döntött, bizonyosságot szerez gyanújáról:

Ezután szándékosan tesztelni kezdtem a megfigyelés komolyságát: amikor betértem az egyébként már kiürült sajtóterembe, szinte rögtön bejött a megfigyelő is. A negyven négyzetméteres, üres székekkel teli szobában ráadásul egy méterre foglalt helyet tőlem, hogy lehetőleg ne csak a telefonokat hallja, de rálásson a laptopomra is.

Amikor a sajtóteremből futva indultam az ülésterem felé, futott utánam a Fidesz-alkalmazott is. Amikor egy folyosóról nyíló lépcsőházba beugorva azt hittem, hogy leráztam, pillanatokon belül benyitott oda egy másik sajtós, aki ezek szerint egy másik pozícióból figyelt.

Ezek után fél órán keresztül hol egyikük, hol másikuk loholt a nyomomban, noha addigra már szándékosan keresztül-kasul szeltem a házat, ők azonban mindig hallótávolságon belül maradtak.

Amikor az újságíró megunta a kergetőzést, rákérdezett arra, miért követik. A frakció sajtósa először tagadott mindent, de később elismerte, hogy megbízták a feladattal, és javasolta, ha ez gond, akkor Joó tegyen panaszt a sajtóosztályon. A másik megfigyelő, a párt sajtófőnöke is először hárított:

Elég nagy a Parlament, oda megyünk, ahová akarunk

- mondta, majd később bevallotta, arra kíváncsiak, most is tudni fog-e a VS arról, ami a Fidesz zárt frakcióülésén elhangzik.

Ugyanis Rogán Antal a múltkori eset után nehezményezte, hogy kiderültek a részletek és felszólította a szivárogtatót, adja fel magát, mert úgyis kideríti ki volt az. Rogán a történtek miatt most hétfőn is arra kérte a párttársait, ne mondjanak semmit a zárt ülésről a sajtónak. A Fidesz állítólag annyira érzékeny erre, hogy azt is figyelembe vették a 2014-es tavaszi választásokon induló jelöltjeik állításakor, hogy ki mennyire pletykás.

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bencemacska
A Fidesz honlapján úgy fog megjelenni a hír, hogy a parlamentben vegzálják a ballibsi újságírók a kormánypárti honatyákat!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Cicamama55
Ez igazi krimi, szégyen ami ebben az országban van. Alul, fölül nem szivárog, de folyik ki minden. Tehetetlen ellenzék!
Toby
@bencemacska: Köszi, arról sem tettem le, hogy csalafinra úton, de kint lesz a neten mindazok pofázmánya, és a prominens rendszámgyűjtemény akik bát piti, amatőr módon, de főleg törvénytelen alapokról - közpénzen ! - unatkoznak a környeztemben !
keresztapa
Ez a lényeg, a többi semmiség ehhez képest csak emlékezni tudni kell, nem villongani!kuruc.info/r/2/142026/

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.