Egy belső tipp szerint több, mint száz szíriai menekültet tartottak akaratuk ellenére egy dél-budai hotelben. A Migration Aid nyolc önkéntese és egy fotós is elment a Hotel Berlinhez vasárnap hajnalban. Végül mintegy 80 szír menedékkérőt vittek magánautókkal és taxikkal a Keleti pályaudvarra, ahol az Ausztriába induló vonatokra tették fel őket – írta meg részletes beszámolójában a Budapest Beacon.

A menekültek azt mondták nekik, hogy Szerbiából, a budapesti Keleti-pályaudvarról és más helyekről vitték őket személyautókkal és taxikkal oda, és azt mondták nekik, hogy ezen a helyen szervezik meg a Németországba jutásukat.

Így mentették ki egy budai hotelből a menekülteket az embercsempészek előlRabul ejtett szír menekülteket visznek a Keleti pályaudvarra a Migration Aid önkéntesei Fotó: Craig Hull

A menekülteket embercsempészek vitték a szállásra, fejenként, éjszakánként 350 eurót számláztak és 3-4 euróért adtak egy üveg vizet. Az egyik menekült elmondta az önkénteseknek, hogy több ezer eurót fizetett a csempészeknek, hogy megszervezzék a Németországig történő utazását, de miután a hotelbe vitték őt, nem hagyhatta el azt.

Neki úgy sikerült megszöknie, hogy kikéredzkedett a mosdóba.

Ezt követően az önkéntesek akciófilmbe illő módon menekítették ki a menekülteket.  Több fuvarral a Keleti pályaudvarra vitték taxival és személyautókkal a menekülteket. Elmagyarázták nekik, hogy nincs szükségük az embercsempészekre, mivel a határ nyitva áll, és felajánlották számukra, hogy megveszik a vonatjegyeket.

A Budapest Beacon beszámolója szerint a helyszínen idővel megjelent a rendőrség is, de őket inkább a menekültek dokumentumai érdekelték, nem annyira az embercsempészek.

Így mentették ki egy budai hotelből a menekülteket az embercsempészek előlAz egyik jármű, amelyikkel menekülteket vittek a Hotel Berlinbe Fotó: Craig Hull

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Hofipisti
És hol vannak az olyan ragyogó magyar bűnüldöző szervek? Polt Péter miért nem intézkedik?
kkalman
@Hofipisti: tegnap, 23:10 Nem ér rá. A facebookra feltöltött fotókat nézegeti, amik sintér sanya nyaralásán készültek.
Fradigege
Fura hely lehet ez a Hotel Berlin. Esetleg a recepciósok vagy a főnökség tudott erről valamit? Vagy ők is benne vannak a ganyéban? Esetleg a NAV, a rendőrség, az ÁNTSZ és a KERMI is körülnézhetne ott. Így látatlanban mondom, hogy ebben a pillanatban lehúzhatná a rolót ez a zsákmányoló vállalkozás.
KERKA
A fekete furgon, ami a szállítást végezte, ha jó látom, Bécsi rendszámú. Ha tévedek, akkor elnézést. De úgylátom, hogy az ember csempészet virágzó tevékenység lett. 350 euró egy éjszakai szállásért horribilis összeg akkor, amikor Ausztriában 20-40 euróért pazar apartmant lehet kapni.Fura hely ez a Hotel Berlin
wolfi
Aki nem csak gyűlöleten keresztül lát, észreveheti, hogy kb. így szállhattak fel lélekvesztőkre, így mászhattak be autók levegőtlen raktereibe. Nem volt más választásuk. Én olvastam néha ilyen beszámolókat, ahol mondták, hogy ahogy az üzlet megköttetett, onnantól már nem volt választásuk, visszalépési lehetőségük, kényszerítették őket mindarra, ami történt velük. És vagy túlélték, vagy nem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok