A gyermekéhezést felszámolni kívánó program kezdeményezői, a Nemzeti Minimum nevű civil szervezet nyílt levélben fordult a magyar állampolgárokhoz – köztük a politikusokhoz.

Íme a teljes írás:

Tisztelt magyar állampolgárok!

Levélben fordulunk Önökhöz, hogy a parlamenti szavazás előtt még egyszer megfogalmazzuk, miért kritikus mindannyiunk számára a mostani pillanat.Mint Önök közül már sokan tudják, a Nemzeti Minimum előadóművészek, újságírók, gyermekéhezéssel foglalkozó szakemberek, valamint számos, a pártpolitikától független magyar civil szervezet és állampolgár kezdeményezése – és az is marad.

Zászlónkra a gyermekéhezés felszámolásának és az ehhez szükséges konszenzus megteremtésének ügyét tűztük, ami meggyőződésünk szerint hozzájárulhat a sokunk által régóta hiányolt társadalmi megbékéléshez is. Ennek érdekében kérjük a kormánytól és választott parlamenti képviselőinktől, hogy rövid távú pártérdekeiken felülemelkedve jussanak egyetértésre és törvényi szinten teremtsék meg a magyarországi rászoruló gyerekek feltétel nélküli, mindennapi, minőségi étkeztetésének átlátható kereteit és költségvetési forrásait.

Mi, a jövő generációkért is felelősséget érző adófizetők garanciális szabályként javasoljuk, hogy ez az összeg a mindenkori éves költségvetés átlátható háttérszámításokkal alátámasztott, kötelező tétele legyen.

Ahogy a gyerekeinkkel törődünk, olyan lesz a jövőnk!

Az ártatlan, nélkülöző és mélyszegénységben felnövő gyerekek olyan maradandó testi, lelki és szellemi sérülésekkel indulnak a felnőttkorba, amelyek egész Magyarország jövőjét is hosszú távon veszélyeztetik.

Cselekednünk kell – most!

A Nemzeti Minimum cselekvési tervének egyik eleme a most tárgyalás alatt lévő Országgyűlési Határozati javaslat, amely a fenti kérésünket fogalmazza meg, és amelyet nyolc parlamenti párt képviselője egyetértőleg aláírt. Bár az Országgyűlés Népjóléti Bizottsága elkeserítően méltatlan körülmények között még vitára is alkalmatlannak minősítette a Nemzeti Minimum javaslatát, november 16-án, hétfőn a parlament plenáris ülésen mégis megvitatja azt, majd a tervek szerint 17-én, kedden szavaz róla.

Ha a határozat megkapja mindazoknak a pártoknak a támogatását, amelyek képviselői a javaslatot közösen benyújtották, minden korábbinál nagyobb esély lesz arra, hogy a gyermekéhezés ügye kiszabaduljon a pártcsatározások csapdájából és valamennyiünk közös erőfeszítése által rövid időn belül olyan törvények szülessenek, amelyeket nem kell majd félteni a politikai inga kilengéseitől. A jogi szabályozás stabilitása feltétele a gyermekek valódi biztonságának, a jogi szabályozás stabilitásának viszont feltétele a széles konszenzus, a minden érintett számára megadott részvételi lehetőség.

Ismételten kérjük a pártokat, és név szerint minden egyes képviselőt: bízzanak egymás jóindulatában és segítőkészségében, tanúsítsanak önmérsékletet, és a gyermekéhezés ügyét ne akarják pillanatnyi politikai érdekeikre felhasználni!

Segítsék a megbékélést is, különösen most, amikor Európának, így hazánknak is igen nagy szüksége van a higgadtságra, a béke megvédésére.

Fogjunk végre össze, és kövessük figyelemmel megválasztott képviselőink felelős döntését!

2015. november 15.

A Nemzeti Minimum alapítói és támogatói

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
Azért van gyermekéhezés, mert ezek a büdös kölykök nem akarnak enni, nem éhesek ! Mondta harrach félnótás -demens péter, gyermekjóléti népbiztos !
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Toby
Azért van gyermekéhezés, mert ezek a büdös kölykök nem akarnak enni, nem éhesek ! Mondta harrach félnótás -demens péter, gyermekjóléti népbiztos !
Clavigo
a Paraziták jó indulatát kérni...??? Már rég a nyakukon kellene taposni...oszt jó napot. Nem ""jó indulatot " kunyerálni a felkapaszkodott Kegyelmeséktől..Különben is ..""Ha éhes a gyerek,,az egy életforma ""..by körötyénszájszagu Harrach.
eszegfu
"Indulatuk" bizonyára van, de, hogy az csak számukra "jó", az is biztos. Ez a szóösszetétel, hogy "jóindulat" bizonyára Balog úr azon tiltólistáján szerepel, mely szavakat "nem ajánlatos" használni.
volvós
Harrach - Balog - Rétvári...igazi csuhás rosszindulatu
sekrestyetöltelékek... Rájuk a törvények nem vonatkoznak,
mondta ecccer ez a harrachpapa !! Visszavonulhatna már...
Mézike
Itt nincs gyermekéhezés!
Óvodások , minden gyerek ingyen eszik az óviban, a szüneteket is beleértve... , monnyuk van hétvége is + vacsora, + reggeli de kicsire nem adunk.
általános iskolások zöme is. Akinek fizetni kell az étkezésért az meg is tudja fizetni! PL. én..., a fiamnak.
Éss hölgyeim , uraim! Amit senki sem bír felfogni. 14-15 éves már nem gyerek. Na! Ammán kamasz.
dr. prédikátor
Már megent ez a keresztényszarszájú harach???Hogy ez minden szarban benne van!!!
papa.49
@gibgab: Kérni lehet de vélhetően süket fülekre talál a kérés)))))))))
eszegfu
@Mézike: 15:48 Tökéletesen igazad van! A bölcsiben, óvodában a WC és a mosdókagyló is a kb. 1 m-es gyermekekre van tervezve, de az iskolásoknál már a felnőtt méretekre, tehát az ennivalóból is arányaiban több kell! Emlékszem -- a gyerekeim nem voltak napközisek -- én minden nap főztem nekik, ugy gondoltam elég pl. a főzelékből kb. 2 liter a 2 gyereknek + csináltam hozzá valami olcsóbb "feltétet" is, de mire hazaértem, már megették és láttam a "nyomait" a kakaós, vagy lekváros tésztának, vagy tejbegriznek, az 1 kg kenyeret is megették... vagyis minden ehető "eltünt"...
Mézike
@eszegfu: Most pedig a reform után még éhesebben jönnek haza.
Az én fiam se volt tavaly és előtte napközis.
Minden reggel vettem a pékségben neki reggelit, otthon valamelyik nővére megebédeltette stb.
De most járni kell neki. :-) ugyanúgy hord magával kaját. Ja és tea.:-)
eszegfu
@Mézike: Én kamaszkorukban "élelmiszertemetőnek" hivtam őket ...néha már arra is gondoltam, hogy talán "gilisztások", mert a sok kaja ellenére olyan soványak voltak... csak a lábuk nőtt szinte hetenként 1-1 számmal...
Az egyik unokám most 13 éves, ő is napközis és időnként nálam van... én is rengeteg ennivalót és persze teát csomagolok neki... u.olyan éhes, mire hazaér.
Mézike
@eszegfu: A fiam is olyan sovány , hogy rossz ránézni.:-) Nem tudom hova tűnik belőle az a rengeteg kaja.
ne pofázzon nekem senki az " egészséges" menzakosztról. Ilyenkor kell a zsír, a cukor, a só ...mindent beépít a szervezet.
eszegfu
@Mézike: Egy kicsit azért megnyugodtam, hogy a fiad is "rezege"... természetesen nem rosszindulatból, csupán engem is idegesit unokám soványsága. Mindig mondom neki: biológia órán rajta tudják megmutatni a csontokat, ereket, stb. mert szinte átlátszik. Szerintem a szervezet pontosan tudja mire van szüksége... vannak időszakok, amikor a gyerek sült oldalast, sült szalonnát kér (kenyér nélkül!), és vannak időszakok, amikor s.répát, karalábét, karfiolt, gombát, krumplit, stb. kér nyersen.
Mézike
@eszegfu: neki is zongorázni lehet a bordáin...:-)
11 éves múlt, de a lába már 38-as.
eszegfu
@Mézike: Azt gondolom, hogy a Századvég már a kettőnk véleménye alapján is összegezhetne egy "tanulmányt"... hiszen a többi 998, kamasszal "rendelkező" személynek hasonló lenne a véleménye... a "hibaértéken" belül maradnának!:)))
Mézike
@eszegfu: Szombat délelőtt csak azért ütöttem össze egy tepsi almásat, mert nem tudtam magammal mit kezdeni. nem szeretik . De most? A fiam megette a fél tapsit majdnem egy liter tejjel. Ebéd előtt.:-)
Aszonta. Anyikám ez tök finom volt...
eszegfu
@Mézike: Tényleg mindegy nekik ebben a korban, csak "szerves" legyen, azaz emészhető és teljen a gyomruk vele! De azért az nagyon jó, hogy akármennyire is nem szeretik, vagy éppen elcseszed, nem ugy sikerül, de mindig az utolsó morzsáig elfogy minden!:))
justhpeter
@Clavigo: Teljesen igaz. Arról nem beszélve, hogy akit én fizetek, azt nem kérem, hanem utasítom. Vagy mondja ki, hogy nem engem, hanem a pártját, a pártelnökét képviseli és onnantól fizesse is a pártja vagy a pártelnöke.
Utasítani ! - Nem teljesít. - Azonnali hatállyal meneszteni !
Körötyénszájszagu Harrachot már előtte meneszteni !
papa.49
@Mézike: @eszegfu: Igazatok van nálunk mikor a két nagy fiú itt van az felér a mohácsi vésszel, kaja szempontból, az egyik 14, a másik 13 éves, fejenként többet kajálnak mint mi ketten a nejemmel...
Mézike
@papa.49: Gondolom készültök is rendesen ha mennek a fiúk.:-)
papa.49
@Mézike: Gondolhatod, mit a ,,sáskák,, de hala Istennek egészségesek, lassan már elhagynak magasságba is pedig még 178 cm. vagyok, de két három év és ,,leeszik a kását is a fejemről,,))))))))
Mézike
@papa.49: Én el vagyok gyerekemen képedve.:-)
A lányaim is voltak kamaszok de ilyen étvágyuk nem volt.
Valamelyik nap közölte a fiam hogy neki dagadt a bokája, meg a térde. de midkettő. Nézem...
Mondom neki nem dagadt te gyerek, csak olyan sovány vagy hogy minden csontod kilátszik. :-) Jó erősen.
papa.49
@nyanya001: A mi ,,etnikumunk,, egymás között))))))))))))
magyarbakancs
@eszegfu: Hogy hogy én kimaradtam az almás pite osztásból?
Szörnyű állapot ez nekem.
eszegfu
@nyanya001: 20:58 Nem lehetne egy ici-picit retusálni a hölgy fotóját?!
eszegfu
@magyarbakancs: 9:00 Dehogy maradtál ki! Küldtünk Neked is...csőpostán... nem kaptad meg?! Ne legyél szomoru... a következő sütésből 2x adagot kapsz, jó lesz?!:)))
magyarbakancs
@eszegfu: nem kaptam meg a nyálam itt folyik.
Várom a dupla adagot.
Közben fel ébredtem és a kezem belelógott a bilibe.
eszegfu
@magyarbakancs: 9:41 Vedd ki a biliből, gyorsan szaladj kezet mosni és FONTOS: nyisd ki az ablakot, mert küldöm (tudod, mint a Mézga családban az MZ/X)!!:))
magyarbakancs
@eszegfu: Kitört az ablak írhattad volna előbb is nyissam ki az ablakot.
Mehetek üvegesért meg a biztosítóhoz is.
eszegfu
@magyarbakancs: 10:30 Komolyan mondom: jó kedvre derültem! Nem gondoltam, hogy a hsz-knek ekkora lesz az "ive" : gyermekéhezés -- almáslepény-- kitört ablak--biztositó...
nem mindennapi "életpálya"! Szüksége van az embernek egy kis "lazulásra", nevetésre, különben egyre nehezebben viselnénk a napi gondokat... szerintem.
eszegfu
@nyanya001: Tudom, hogy egy ember külsején nem illik és nem is szabad élcelődni! De ez a hölgy már nálam is leveri a lécet, főleg ismerve a belső tulajdonságait...
nyanya001
@eszegfu: Amilyen a külseje, olyan a belseje !
Ijesztő !
nevemnick
@nyanya001: ő is elmehetne vasaltatni, mint Berki a herezacskóját. :)
magyarbakancs
@eszegfu:A kitört ablak szilánkjaival tele lett a almás pite.
Kiszedtem nagy nehezen.
Vastag alma réteggel szeretem a pitét.
Virtuálisan már meg ettem csak egy szilánkot még is találtam benne.
Most mehetek a gégészetre.
eszegfu
@magyarbakancs: 9:59 Ha ez igy megy tovább, akkor be kell vonnunk még a katasztrófa védelmet is!:)
magyarbakancs
@eszegfu: Csak aszt ne.
Inkább nem kérek pitét
eszegfu
@magyarbakancs: Rendben, megbeszéltük!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.