Egy fiatal nő holttestére bukkantak az előzetesben ülő zenész birtoka melletti szántásban. Gyilkosság történt, Lajcsi családtagjait megdöbbentette az eset – írja a Bors.
Az Esztergom melletti kis település teljesen felbolydult a bűntény hallatán, a rendőrök ugyanis gyilkossági ügyben nyomoznak.
A falusiak több mindent mondanak: vagy kutya ásta ki, vagy vadászok találták meg, de az biztos, hogy valaki bűncselekményt követett el, mert eltemette ide azt a szerencsétlen fiatal nőt
– kezdi mondandóját a falu egyik lakója, aki véletlenül lett szem- és fültanúja a település története legdurvább bűntényének.
December harmincadikán megjelentek itt a rendőrök, megálltak Lajcsi birtoka szélénél. Biciklivel mentem utánuk, hogy lássam, mi történt
– meséli az informátor.
Bár nem engedtek közel, hallottam, hogy egy fiatal nő testét találták meg a földben. Elásták, de nem túl mélyre, így kerülhetett elő. A falusiak azt pletykálják, hogy egy győri nő lehet, akit ismeretlen szlovákok ástak el… Akárki volt, sokkoló ez az egész, ebben a faluban eddig a legnagyobb bűneset az volt, amikor elloptak két disznót, de azokat este már vissza is adták a gazdájuknak, mert nagyon hamar lebuktak.
Lajcsi családja, Boglárka és a gyerekek a Bors munkatársától értesültek a szörnyűségről. Ügyvédjükön keresztül annyit mondtak, nagyon megdöbbentek a hír hallatán, elképzelni sem tudták, hogy egy halottól pár száz méterre töltik a mindennapjaikat.
19 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Na gyerekek!
A kutya viselkedéséből sokmindenre lehet következtetni
Senki nem látott semmit senki nem hallott semmit.
A kutya az emeri intelligenciát felűlmúlja.
Feltétel nélküli bizalommal.
Ha Lajcsi kutyáit szabadon engednék,akkor elképzelhető,hogy a feltételezett tett színhelyére elvezetnének.már csak megérzésből is,hiszen a hullaszag a nedves fölrétegekből még becsomagolás esetén is feltör!
A mocskolódás, az alap a Bors, Blikk, és a többi
szennylap firkászainál...Szégyen !!
Biztonságos boldog jól élhető országot csináltatok néhány év leforgása alatt :-(
Had gratuláljunk hozzá !!! :-((((((((((((((((((((((((
A 2 hét alatt rendrakás az mire érthető?
Kissé zavarosan van megfogalmazva a kommented !
Másnapra a nyomozók azonosították az elhunytat. Kiderítették, hogy a Győri Rendőrkapitányság kereste eltűntként. A rendőrök január 6-án, azaz e hét szerdán gyanúsítottként hallgatták ki az asszony férjét, a 45 éves, tatabányai B. Róbertet. Őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását."
Hülye firkászok, hogy el tudják adni a szennylapjukat, egy alig pár napos gyilkossági ügybe Lajcsit is belekeverték.
Új hozzászólás