2016. június 27-én a Magyar Televízió Nyár 2016! című műsorában a köztévé riporternőjét élő adásban ostorozta meg „mókásan” egy „betyár” a Tihanyi Levendulafesztiválon. A jelenet komolytalan volt, azonban tökéletesen alkalmas arra, hogy normálisnak, a magyar folklór részének tüntessen fel egy olyan súlyos problémát, mint a nők bántalmazása – írja Kunhalmi Ágnes (MSZP).

Ma Magyarországon becslések szerint 270 ezer nő élhet bántalmazó környezetben, s az is szomorú tény, hogy hetente egy nő hal meg a családon belüli erőszak következtében. A hatóságok rendszerint nem veszik komolyan a problémát, a bántalmazott nők és gyermekek számára nincs kiépült intézményrendszer.

Éppen ezért gondoljuk azt, hogy a közmédiában a hagyományos magyar szokások bemutatásánál még humorosnak szánt formában sincs helye a nők bántalmazásának. A köztévében bemutatott példátlanul torz humor ugyan nem szabálysértő, a bántalmazás elviccelése azonban nagyon rossz üzenetet közvetít ebben a környezetben. Ezért a mai napon levélben kértem a Médiahatóság vizsgálatát az ügyben – zárja közleményét Kunhalmi Ágnes.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Designer
... a férfiak meg lelki terrorban pusztulnak, Ági!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
ugyan már Ágika, van aki így szereti, főleg ha közTV-s
36
Lehet, hogy Kunhalmi Áci is ilyen keményen szereti?! Kis Freudi elszólásos.:)))
Valami lehet ebben, mert tavaly még muszlimokat akart befogadni.
vadnarancs
Lévai Anikó ezt szereti. Viktor gondoskodik róla! A többieknek meg kuss!
justhpeter
Bár ez lenne a köztévé legnagyobb szégyene. A mértéktelen seggnyalás mellett ez csak hab a tortán.
eugen4402
Szerintem se kellene ezen lovagolni. Van ahol hagyomány, máshol meg nézőcsalogató szado-mazo oktatófilm, mert hát a köztévének se mindegy a nézettség, noha pártunk és kormányunk tejbe-vajba füröszti őket akkor is, ha a kimenő kábel be sincs dugva...
profon
Hogy unatkoznánk, ha nem lennének ezek a mindenhez értő politikusok !
karma1
Csipem Kunhalmit, kedves, csinos, fiatal harcos. Amde a hulyeseghez ket fo kell: es ez az idiota tyuk SAJATMAGA allt az ostor ele...
Designer
... a férfiak meg lelki terrorban pusztulnak, Ági!
nevemnick
Azért van olyan eset, amiért felesleges lejáratnia magát (mindkét hölgyre gondoltam...)
CHEWBACCA
"Ágnes asszony a patakban
Fehér lepedőjét mossa;
Fehér leplét, véres leplét
A futó hab elkapdossa.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el..."
lampa laz
Nem kellene ezen ennyit rugózni meg vizsgálódni amikor fontosabb kérdésekben sem lehet. Amúgy meg ez a verés imitálás volt és egy régi hagyomány bemutatása, nem arra szolgált, hogy buzdítsák a férfiakat az asszonyverésre, erre ott vannak a fideszes kéviselők.
Ezek után már csak azt várom, hogy húsvét után hányan kérnek vizsgálatot a jéghideg vízes locsolás miatt, mert az olyan embertelen.
Nem kellene a köztv színtjére lealacsonyodni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.