Szombaton hatályba lép a dohánytermékek csomagolását szabályozó új kormányrendelet, amely szerint az új dohánytermékek már csak egységes csomagolásban kerülhetnek piacra, de a már piacon lévő márkák és típusok átmeneti mentességet kapnak.

A kedden megjelent kormányrendelet megfelel az Európai Unió 2014-ben elfogadott irányelvének, amelynek értelmében a cigaretták és fogyasztási dohányok csomagolása kötelezően megváltozik: 2017. május 20-ától már csak olyan dohánytermékek lehetnek kiskereskedelmi forgalomban, amelyek csomagolásának elő- és hátoldali felületét 65 százalékban képpel kombinált szöveges figyelmeztetések fedik. Emellett a szabályozás szerint az oldalsó felületeken is általános figyelmeztetések láthatóak majd, és kötelező feltüntetni a leszokásban segítséget nyújtó portál elérhetőségeit is.

Ezen felül a magyar szabályozás bevezeti a dohányáruk egységes csomagolását is. Ennek értelmében augusztus 20-ától új márkájú vagy típusú cigarettát, illetve fogyasztási dohányt már csak olyan csomagolásban lehet piacra dobni, amelyen jelzés, illetve védjegy sincs.

Íme az augusztus 20-án hatályba lépő, új kormányrendeletnek megfelelő cigarettásdoboz-minta:

Jönnek a haláldobozos cigik – Íme, erre készüljön

Jönnek a haláldobozos cigik – Íme, erre készüljön

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ludmilla
azt vajon honnan tudják a dohányosok,hogy azt kapják-e,amit kérnek? Ilyen a világon nincs
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Veleda
Ha mindenki leszokna a dohányzásról, tönkre mennének a fideszes trafik mutyisok.
bretagne
Ettől nem fog leszokni az, aki dohányos. Tesznek rá, hogy mi van a dobozon.
r2d2
... a füstszűrő + 200-féle ízfokozót tartalmaz!
Nil
Cigaretta még nem ölt meg senkit, de a hite hogy a cigi öl igen. Így aki ezt kitalálta és megszavazta- gyilkos.
HA valóban le akarnák szoktatni az embereket, egész más feliratot kellene ráírni.
De kicsit olvassatok utána ...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.