Egy kínai házaspár által üzemeltetett bordélyt számoltak fel a rendőrök Budapesten; a XIX. kerületben lévő lakásban kínai nők nyújtottak szexuális szolgáltatást ázsiai férfiaknak – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szombaton a rendőrség honlapján.

A tájékoztatás szerint a bordélyház 2015 októberétől működött. A prostituáltak repülővel érkeztek Kínából, utaztatásukat és szállításukat a gyanúsított házaspár szervezte, mint ahogy ők fogadták az ügyfelek bejelentkezését is, akik újsághirdetésből értesültek a szolgáltatásról. A házaspár a bevétel nagy részét elvette a lányoktól és a prostitúcióból megszerzett jövedelemből éltek.

A rendőrség kedden fogta el a 35 éves nőt és 37 éves férjét, ellenük prostitúció elősegítésének gyanúja miatt folyik nyomozás, a bíróság pénteken rendelte el előzetes letartóztatásukat.

A házkutatáskor a rendőrök nagy mennyiségű készpénzt, valutát és forintot is lefoglaltak.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cicamama55
Vajon a kínai házaspár letelepedési kötvények vásárlásával kapott jogot az itt élésre, vagy hogyan vált belőlük budapesti lakos?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Yoda69
Nem fizettek eleg vedelmi penzt pinterapunak.
human
Lassan az MNB-ben is szét kellene nézni.
Cicamama55
Vajon a kínai házaspár letelepedési kötvények vásárlásával kapott jogot az itt élésre, vagy hogyan vált belőlük budapesti lakos?
papa.49
@Cicamama55: Ahogy írod, pont én is ezt akartam kérdezni, ezek nem a ,,zöldhatáron,, érkeztek, ezek a pénzes bűnözők aki megveszik a kötvényt és azt teszik amit akarnak...
Kifizették a tarifát, és a hivatal már nem is foglalkozott velük!!!
Cicamama55
@papa.49: Pont az ilyenek miatt dúl az ember lelke...Én sem szeretném, hogy elözönljenek minket a bevándorlók, de ezt a kettősséget nem tudom megemészteni!
eugen4402
A várható folytatást megelőlegezem, mert a média úgysem fogja leközölni:
"A 37 éves kínai férfi és felesége, egy feltűnően szép, 35 éves kínai nő tegnap kérte felvételét a Fidesz-tagjainak sorába, meg nem erősített információink szerint a tiszta bevétel 90% -át felajánlották a Párt javára... A Rendőrség megszüntette az eljárást az ügyben, bűncselekmény hiányában..."
simmering73
Kínai migráncsok kormányunkkal vállvetve kuplerájt csináltak országunkból.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.