Horváthot még 2013 decemberében jelentette fel az egykori munkaadója, mert azt vélelmezték, hogy illetéktelenül jutott hozzá adóhatósági adatokhoz, és illetéktelenül vitte ki azokat. Az idézés alapján a nyomozás még tart. „Még három éve (!!!) volt nálam házkutatás, akkor indult a nyomozás. Ez az az ügy. Csak megvárták, míg a nemzetközi helyzet alkalmas lesz ennek a mocskos lépésnek a megtételére. Azzal vádolnak, hogy jogosulatlanul kértem le adatokat a NAV rendszerből. Ami persze szemenszedett hazugság” – írta Horváth kommentben. Ezzel szemben az áfacsalások ügyében a nyomozás azzal zárult, hogy a rendőrség kimondta: egy kivétellel nem történt semmiféle bűncselekmény a feldobott ügyekben.

Forrás: 444.hu
Feltöltő: human
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Ki kell állni ezért az emberért. Velünk szemben ő az állását és az életét kockáztatta az igazságért. Ha a hozzá hasonlók mellett nem állunk ki, akkor többet ne várjuk, hogy értünk kiáll bárki is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.