Horogra akadt az elszabadult komp.

A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság jégtörő hajója csütörtök délután a kiskörei téli kikötőbe vontatta a tiszacsegei kompot, amelyet a partról sodort el a Tiszán végigvonuló jeges áradat – közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs az MTI-vel.

Megfogták az elszabadult kompot, már Kiskörén pihen

Fotó: MTI/Ruzsa István

Mint felidézték: a Tiszacsege és Ároktő között közlekedő kompot még hétfőn ragadta magával a zajló jég, rajta egy emberrel, akit később helikopterrel mentettek ki.

A vízi járművet tovább sodorta a jeges folyó. Szerdán Tiszafürednél a 33-as út hídjánál, majd az éjszaka folyamán a jégfolyam közepén Tiszaörvénynél tűnt fel. Csütörtök délelőtt a tiszaderzsi szűkületnél állt meg. Az árhullám végül Dinnyéshát közelébe, a Tisza jobb parti övzátonyra sodorta. Csütörtökön késő délután a Jégtörő VIII. – miután végzett a vízlépcsőnél végzett feladatával – kiszabadította és elvontatta. Jelenleg a kiskörei téli kikötőben állomásozik – írta az OMIT.

Megfogták az elszabadult kompot, már Kiskörén pihen

Kissé meggyűrte a jég a kompot

Fotó: MTI/Ruzsa István

Az OMIT korábban csütörtöki jelentésében külön kiemelték, hogy a Tiszán levonuló jeges árvíz miatt a Kisköre alatti folyószakaszon változó intenzitású jégzajlás tapasztalható, amely folyamatosan közelít Szolnokhoz.

Ennek következtében nagy mennyiségű, több órán át tartó zajló jég és uszadék jelenhet meg a következő időszakban. Ezért a szakemberek felhívták a vízi eszközök tulajdonosainak figyelmét, hogy lehetőség szerint távolítsák el azokat a mederből, vagy erősítsék meg rögzítésüket.

A kompok és pontonhidak tulajdonosai, üzemeltetői szintén számoljanak vízszintváltozással, jég, uszadék megjelenésével, és tegyék meg a szükséges intézkedéseket – tették hozzá.

Az előrejelzések szerint a Tisza középső és alsó szakaszain nem várhatóak további tartósabb, jelentős vízszintemelkedések, de az értékek mindenhol a elsőfokú készültségi szintek alatt, vagy annak közelében maradnak. Az átmeneti jégtorlódások hatására azonban továbbra is bekövetkezhetnek hirtelen, akár több tíz centiméteres vízszintváltozások, és ezek miatt rövid ideig elsőfokú szint feletti értékek is előfordulhatnak.

Ugyanakkor azt is kiemelték: összességében a Tiszán is jelentősen mérséklődtek a "jégjelenségek".

(MTI)

FinTechRadar 2.0 konferencia - van már jegyed?

Témáink: PSD2/Mobilfizetés, Adatbiztonság, UX, Big data, Állam és fintech, Insurtech. 2 nap, 30 előadó és válaszok a fintech aktuális kérdéseire október 17-18-án a Sugár Moziban.

Program és jegyvásárlás →

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
ügyesek ezek a hajósok! megemelem a kalapom előttük.
eugen4402
Tessék mondani, él még Lakinger Béla az "abádszalóki hős"..?
Ő el se engedte volna.
Szeparepa2
Ez a komp egy ideig fejjel lefelé úszott, mivel felborította a jég... ezek szerint vissza is fordították vagy a jég fordította vissza út közben..?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél