Felkerült egy felvétel az internetre, amelyen az látszik, hogy egy fiatal pár a nyílt utcán, a földön fekve szexel, miközben több fiatal kamerázza őket a telefonjával.

A felvételt múlt pénteken, egy salgótarjáni szórakozóhely melletti parkolónál rögzítették, valaki a Blikknek is eljuttatta. Jól látszik, hogy a lány szinte öntudatlan állapotban van, míg partnere – aki folyamatosan kommentálta a helyzetet – ki-kitekint az őket körbeállókra.

Pénteken történt ez az egész, a helytől nem messze, a parkolónál, a kukák környékén. A lány jól láthatóan ki volt ütve. Ahogy láttuk, valószínűleg szinte totális öntudatlan állapotban lehetett, magatehetetlennek tűnt

– nyilatkozta egy szemtanú.

Sokan azt kifogásolták, hogy a közeli szórakozóhely biztonsági személyzete nem avatkozott közbe. Az érintett hely azzal reagált, hogy a cselekmény helyszíne nem tartozik közvetlenül a szórakozóhely területéhez.

A rendőrség nyomoz az ügyben, egyebek mellett szexuális erőszak bűntette miatt.

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

qxy
Én nem is írok semmit erre. Régen a lányok úgy főztek mint az anyjuk. Ma úgy isznak mint az ááááálat. Miért is?? Mert ők tudják hogy ez a menő.Hogy sajnálom e a lányt? Fiatalkorú? kocsmába? mit is keres ott amikor más rendes dolgozik, vagy suliba van? Később el mesélheti a gyereknek.- Tudod amikor részegen a kuka mellett , , , , , , ,
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csa-csa
moslék csűrhe! józanul! betenném a farkukat egy fapi@ába és addig lökdösném még szálka nem nőne belőülk. azokét is akik nagy röhögve felvették! mellesleg durva szemétség kihasználni egy lányt kihasználni "csak" mert ki van ütve! valszeg belenyomtak valamit a poharába, de ha önként itta is aljasság. inkább orvost hívtak volna hozzá!
Equus
@Cefi: akkor olvasd újra és újra, amíg rá nem jeössz, h az irónia messze van tőled... hányas lábad van? Kb. ennyi az IQ-d. Tudod, mi az IQ? Van olyan is, aki kenyérrel eszi, mások szerint knédlivel finom, de csak a tréflit egyed, disznópásztor...
Cefi
@Equus: Én szülők nélkül felnőtt magyar ateista vagyok, diplomával. A feleségem családja sváb. Apósom tizenéves korától nyugdíjig a dorogi szénbányákban dolgozott a föld alatt. Sváb. Anyósom egész életében varrónő volt. Sváb. Istenfélő, templomba járó keresztény emberek. Svábok. A falu, ahol laknak, 99%-ban sváb. A falu rendezetteb, tisztább, mint egy átlag magyar falu. Őrzik a hagyományaikat, kultúrájukat, anélkül, hogy bárkire is rá akarnák erőltetni pedig igen sok generáció óta itt élnek. Nem zavarnak senkit. Megnézheted a statisztikákban hány bűnöző sváb él magyarországon. Tehát ne svábozzál. Az iróniát értem, tudom mi az iq. (A cipőméretes dumát tőlem vetted, nem olyan régen "lájkoltad") Nem sértegettelek. De ismerem a svábok történelmét, úgyhogy ez a "svábozás" finoman szólva (különösen egy ilyen történethez kapcsolva) nem szép dolog.
qxy
@lampa laz: ez is igaz de fiatalkorú a kocsmába és tök részeg? ki szolgálta ki? lehet fokozni, de a teljes verziót nem tudjuk csak ami a hírekben van
qxy
@elnyomott: Ha lopsz és nem vásárolsz, mégis tolvaj vagy, faszfejkém! ?
na ennek a mondatnak olyan értelme van mint a börtönben a vészkijárat.
Jól meg Magyar kifejeztedmagad.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél