Már 29 évvel ezelőtt is szúrta Soros György a hatalom szemét – derül ki a hvg által talált hangfelvételről.

Kiderült, Soros megítélésében meglepő hasonlóság van Orbán Viktor és Kádár János között. Egy 1988. február 9-én lezajlott – az ellenzéki mozgalmakat, különösen az MDF megalapítását tárgyaló – politikai bizottsági ülés hangfelvétele szerint az MSZMP első titkára megállapította:

Illegális csatornákon is kapnak ezek, (mármint az ellenzékiek) pénzt, vastagabban a lengyeleknél, apparátusokat és ki tudja milyen technikát…

– füstölgött Kádár félórás, meglehetősen összefüggéstelen beszédében, és hozzátette, hogy mindez nem elég: legalizálják is a támogatást, mégpedig a Soros Alapítvány képében.

Felvételen, ahogy Kádár János épp úgy osztja ki Sorost, mint most Orbán Viktor

A megoldást azonban a bukás felé tántorgó Kádár Orbánnal szemben nem Soros elleni totális háborúban látta,  hanem megelégedett azzal is, hogy a kint

rendszerellenes beszédeket tartók ne kapjanak legközelebb kiutazási engedélyt.

De beszédéből úgy tűnik, hogy még az efféle egyszerű „adminisztratív intézkedéseket” sem tették meg szerinte az illetékesek.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Kádár János
"... – füstölgött Kádár félórás, meglehetősen összefüggéstelen beszédében, ..."

Nincs ebben semmi összefüggéstelen! Tényeket sorolok fel!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
panellproli
Komenistázik, meg köpköd a Kádár rendszerre, pedig már rég sokkal többet teljesített az akkori kommunistáknál a centralizált hatalom, diktatúra kiépítésében. Csak akkor ezt a munkásosztály és a parasztság , a fizikai dolgozók preferálásával tették, ma meg eltapossák azokat is és az értelmiséget is liquidálni akarja a geci
a helység kalapácsa
Nem igaz!

Bárki bármit mond is mond, Kádár János mindent a magyar néppért tett.
Még az oroszokkal is szembe szált, ha úgy adódott.

Geci, törtkelnem hamisótök!
a helység kalapácsa
Kádár János elbasztat eleinte, de aztán összeszedte magát, és a legboldogabb barakot hozta össze.(a legrosszabból a legjobbat hozta össze)
Jó volt. ( mert együtt voltunk)
Most már nem jó. (mert nem vagyunk együtt)

Mindenki mindenki ellen van, és ez nem jó.
a helység kalapácsa
A világ működését, és benne a társasdalom működését kéne megérteni, de ennek a megértésére orbán viktor képtelen. v
Szétbaszni mindent, szembefordítani mindenkit mindenkivel - csak ehhez ért a/egy diktatórikus
hatalomra törő NÁCI.
1magyar
Lehet,hogy a rendszerváltást is soros intézte?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.