Folytatódik a bürokráciacsökkentés – közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a Kossuth rádió 180 perc című műsorában és az M1 aktuális csatornán kedd reggel.

Kovács Zoltán az M1-en kiemelte: a versenyképesség szempontjából is fontos, hogy egy ország milyen bürokratikus módon kezeli a vállalkozásokat. Az államtitkár felidézte, hogy a 2015-ben és 2016-ban meghozott törvények nyomán a múlt évben 23,5 millió ügyből 18 millióban csökkent az ügyintézési határidő: nyolc napon belül elintézetté váltak.

Eddig 266 törvényhez "nyúltak hozzá", 73 törvényt pedig hatályon kívül helyeztek – ismertette Kovács Zoltán.

Közlése szerint van még 1500 törvény, 2100 kormányrendelet és 3000 miniszteri rendelet – amelyek jelenleg is hatályosak – ezek felülvizsgálatán dolgoznak. A cél az eljárási idők csökkentése, a párhuzamosságok kiküszöbölése és az automatizálás bővítése, hogy több ügyet lehessen elektronikusan ügyfélkapun keresztül intézni, ne kelljen személyesen megjelenni a kormányhivatalban – fejtette ki Kovács Zoltán.

(MTI)

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Igen és mindehhez lett 102 államtitkár meg 50 helyettes és 20 miniszteri piszkos, valamint a Szíjáró homokozóban 14 futsalos herevere, pusztán haweri alapon meg amiről még nem tudunk!
Ezt a hulladékhegyet is el kell tartania az adófizetőknek - pusztán haweri alapon!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Sámannus
Ahol a maffia veszi át az irányítást oda nem kell bürökrata, csak a pízt adjátok ide.
vladimir putin
elvegeztem gyorsmegbaszasi tanfolyamot burmaban.
20 oras volt, alig birtam vegigulnji,
de mar van rola papirom is,
hogy sokkal gyorsabban baszom meg vallalkozot, ha nem tetszik a pofaja.
Szókrakész
@Yoda69: Minek nézzék, ha ténylegesen azok.
Mert akkor nem ilyen politikusaink lennének.
Yoda69
@Szókrakész: Teged nezhetnek hulyenek, viszont en azon vagyok hogy az ilyen gecik ne jussanak hatalomhoz tobbe.
desiro
Ja a normálisokat elküldik a kormányhivatalokból.
kukac50
akkor már sör alátét nagyságú lesz az adóbevallás.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok