Nem? Nem sokat veszített.

Nem csoda, ha nem tudja, miről van szó, maguk a szervezők sem igazán verték nagydobra, hogy elkészült. A 444.hu szúrta ki, hogy pár napja a szervezők csendben közzétették a vizes VB hivatalos dalát. Bár két éve Demjén Ferenc már írt egy számot a célra, azt később ejtették (azért kifizettek neki érte 5 millió forintot), és íme, ez lett a rendezvény végleges hivatalos himnusza. A We Are The Water című darab zenéje és az angol nyelvű szöveg Kozma Kata és Sebestyén Áron munkája (a magyar szöveg Iván Szandra nevéhez fűződik), az előadó pedig Veréb Tamás. Ha önnek nem mond semmit ez a név, akkor segítünk: Veréb Tamás egy színész, legutóbbi érdeme, hogy a Sztárban nyár nyertese – ez már elég kell legyen.

A videót 2017. július 13-án posztolták a YouTube-ra, az elmúlt három nap alatt épphogy sikerült kicsit több mint százezer megtekintést összehoznia. A kommentelők nincsenek érte egyöntetűen oda, van aki szerint "Olyan megható és motiváló :') mintha csak a google fordító énekelné...". 

Címlapfotó: MTI/EPA

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Tavryni őrnagy
Ez hány milliárd volt összegszerűen?
namihami
Na, a nóta már adott. A nehezebb és (talán) drágább feladat a kellő számú suszterinas összeszedése lesz. Már persze, ha van annyi suszterinas, amelyik, bármennyiért ugyan, de hajlandó lesz fütyülni ezt a ""világslágert"".
Tényleg, Tavryni őrnagy-hoz kapcsolódva, ez mennyibe fájt nekünk? És vajon benne volt a 170 milliárdba vagy ez (is) pluszba jön hozzá?
Foxley
@namihami: Legjobb lesz nem kapcsolódni sshova.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél