Főként gyógyszereket és vélhetően kísérletekhez szükséges állatokat adunk el Észak-Koreának. 24,5 millióért antibiotikumot veszünk. 4,4 millió forintért vásárolt emlősöket Magyarországról a rezsim. Az elmúlt években egyébként is többször „kisegítettük” Kim Dzsong Un országát egy-egy kisebb üzlettel, de ezek jellemzően magáncégek ügyletei. Adtunk el fát, folyadékszivattyút, elektromos jelzőkészüléket, lengéscsillapítókat (tavaly 2,1 millió, 2015-ben 11,1 millió forintért), de vásároltunk mi is a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságtól tévékamerákat száztizenhétmillióért. Itt még nincs vége, néhány magyar cég idén is üzletel Észak-Koreával. „Megközelítőleg hétmillió forint értékű, alapvetően gyógyszeripari kivitelről van szó. Ez egyrészt élő emlős állatokat (4,4 millió forint), másrészt terápiás vagy megelőzési célra szolgáló gyógyszereket jelent. 24,5 millió forintos behozatalunk teljes egészében szulfonamidokat tartalmaz. Ezeket ismereteink szerint bakteriális fertőzések...
Kísérleti állatokat adunk el Észak-Koreának
Forrás:
borsonline.hu
Feltöltő: peterkelemen
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
4 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 10., 22:00
Fóton koncertezik Farkas Gábor zongoraművész
Szórakozás
- 2024. May 10., 14:35
Kalandra Fel! Kerékpáros expedíció a Wenckheim család nyomában
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2016/12/orbanszijj.jpg
De lássuk be azért, hogy ezen túlmenően is merő sikertörténetek sorozata a magyar külügy
teljes munkássága, és hála legyen, de inkább ne legyen, ez a szélrózsa minden irányára érvényes. A migrációs kérdésben kioktatott, vagy szőnyegre citált országoknak címzett több tíz közlemény (augusztusig hatvan, azóta közelíthet a 100-hoz), az övön aluli primitív duhajkodásra emlékeztető beszólások (lásd román nemzeti ünnep), a sértődött csakazértis típusú keménykedések, az állandó háborúzás, és a következmények nélkül maradt teljesen nyilvánvaló hazudozások azt mutatják, hogy Szijjártó és teremfocistákból verbuvált tárcája annyi, amennyinek látszik. Semmit nem ért, semmiből nem tanul. Egy szánalmasan harsány,
konfrontatív és elképesztően dilettáns bagázs, amelynek élén a szolgalelkű nemzeti kakadu viszi a fényestekintetű személyiségzavar tépett zászlaját.