A DK üdvözli, hogy az MSZP-vel való tárgyalásokon nem volt gyurcsányozás, úgy tűnik, hogy Botka László távozásával gördülékenyebben mennek az egyeztetések. Szinte egyáltalán nem beszéltek az elmúlt 9 hónapról, sérelmeket senki nem hánytorgatott fel. Ezt mondta az MSZP-vel megkezdett tárgyalásokról Molnár Csaba az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Rónai Egonnak. A DK azért szeretne önálló listát, mert Molnár szerint így megsokszorozható a listákra leadott szavazat, és a baloldal sokszínűségét így mutathatják meg. Az egyéni jelöltek arányaiban még nem állapodtak meg. Alapvetően DK-s jelöltjei vannak a pártnak, de lesz néhány civil jelöltjük is, utóbbiakkal majd meglepetésként állnak elő. Molnár Csaba elmondta, az elmúlt egy hét tárgyalásai az MSZP-vel és az Együtt-PM-el azt mutatják, hogy ennek tényleg jó vége lesz.

(Forrás: atv.hu, karma1 által)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Valaminek vegre el kell indulnia, erdekes, hogy ezek szerint az Egyutt is mneggondolta magat, pedig az lmp-vel kezdte. De ugy latszik, Juhaszeknak sem tetszik Berni erdekes programja, kulonos tekintettel a Szekelyfold autonomiajara es a levelbeli szavazas eros tamogatasara.
Ennek a ket dolognak az eros tamogatasanak a preferalasarol Bernike meg szamadassal tartozik, legelsonek az lmp tagsaga, majd a szovetsegbe hivott partok fele is...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél