A ceglédi gyerekek hátrányt szenvednek a továbbtanulásban a tanórák elmaradás miatt.

Az ATV információi szerint egy ceglédi középiskolában van olyan osztály, ahol idén még nem volt matematika- és angolóra, mert nincs tanár.

Egy ceglédi gimnáziumi osztályban idén még nem volt matekóra

Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke, Mendrey László elmondta: ő is hallott erről, de ez koránt sem egyedi eset.

Az atv.hu szerkesztősége szerdán próbált utánajárni a történetnek, de mind az iskola igazgatója, mint az intézményfenntartó elzárkózott a nyilatkozattól. Ugyanakkor nem is cáfolták a hírt.

Mendrey hangsúlyozta: a ceglédi gyerekek hátrányt szenvednek a továbbtanulásban a tanórák elmaradás miatt. Ráadásul 2020-tól csak nyelvvizsgával lehet bekerülni egyetemre. Majd azzal sokkolt, hogy van egy olyan Nógrád megyei iskola, ahonnan hat hét alatt négy informatikatanár is távozott, mert közalkalmazottakként még a pedagógus fizetésnél is kevesebbet kapnak.

(atv.hu)

Cikk- és címlapkép: Youtube, illusztráció

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
10-ig már tudnak számolni...Annyi meg elég,,a jövő fiatal konda-tagjainak..
sokanvagyunk
Na, ezt is megéltük... - a lyukasóra érettségi tantárggyá avanzsált.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél