Sz. Lajos védője szerint a hatóság a tragédia után felületes, kifogásolható munkát végzett. Szerdán kezdődik a per.

A Turay Ida Színház 24 éves munkatársának halálával végződött tavaly júliusi tragédia szerdán kerül bíróság elé.

Beszólt a hatóságoknak a gödöllői gázoló ügyvédje

(A kép illusztráció. Fotó: Pixabay, CC0)

B. Zsófia hazaérkezett gödöllői házához és amikor kiszállt kocsijából, hogy kinyissa a kaput, egy férfi beült az autójába, majd megpróbált elhajtani vele. A lány belekapaszkodott a kocsiba, végül az autó az árokba borult, és maga alá temette a lányt, aki a helyszínen életét vesztette. Sz. Lajost járókelők segítették ki a roncsból, ezután a férfi elsétált a helyszínről.

Sz. Lajost kezdetben nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsították, ám ez a minősítés a későbbiekben halált okozó közúti veszélyeztetéssé enyhült. A férfit ezen kívül jármű önkényes elvételével és bódult állapotban vezetéssel is meggyanúsították. Ez kedvező fordulatot jelentett Sz. Lajos számára, hiszen a nyereségvágyból elkövetett emberölésért akár életfogytiglani büntetést is kaphatott volna.

A férfi ügyvédje szerint sok rendellenesség van ebben a történetben. Úgy látja, hogy ennek egy viszonylag egyszerű megítélésű ügynek kellene lennie, ehhez képest a nyomozóhatóság felületes, eljárásjogilag kifogásolható munkát végzett.

Az ügyet a Gödöllői Járásbíróságon tárgyalják – írja a Bors.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Horizont
Az ilyen ügyvédek pénzért mindent. Milyen lelke lehet már az ilyennek? Piszkos fekete!
Márpedig ez nyereségvágyból elkövetett emberölés!!! Kivégezném ezt a rohadékot.
wagabund
@Horizont: némrég egy tévé-kerekasztal beszégetésben néhány ügyvéd azt mondta, hogy előbb tájékozódik, mit is követhetett el a versenyző, aztán ha erkölcsileg vállalhatatlan(emberölés, kisgyermek elleni erőszak, nőerőszakolás)akkor nincs az a pénz amennyiért vállalná a védelmét az elkövetőnek...kap is fenyegetést eleget.

vannak ilyenek is.
Horizont
@wagabund: Na ennek őszintén örülök!
Omnia
Csakhogy ez a borsos puszi pajtás, nem véletlenül bíztak meg. Éjjel jol kiokosította a csapatot, ki mit mondjon csináljon.
quadrocopter
Már csak azt kell megtudni, hogy ki nek a seggevége Sz. lajos!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél