Összenőtt, ami összetartozik, a Hit Gyülekezete hivatalos online oldala adott hírt arról, hogy Semjén Zsolt, a politikai katolicizmus magyarországi szóvivője oktatta a Bibliától és liberális demokratikus önmagától eltávolodott Hit Gyülekezete teológiai hallgatóit. Nem olyan régen, Semjénről még azt tanították, hogy az Opus Dei ügynökei, ami nem kizárt. Semjén “lelkigyakorlatokra” legalábbis odajárt. Semjén látogatására nem egy nyitott, sokszínű intézményben került sor, a gondolatok és a különféle meggyőződések megismerésének jegyében, hanem annak bizonyítékaként, hogy a Hit Gyülekezete felfogása nemzetről és kereszténységről megegyezik a katolicizmus és a politikai katolicizmus álláspontjával. A Hit Gyülekezete az Orbán-rezsim ideológiáját osztja. Mindez bizonyítéka annak, hogy a Hit Gyülekezete elhagyta az Isten országának jézusi értelmezését, amely szerint Jézus Krisztus Egyháza és Isten országa szellemi birodalom, szemmel nem látható, nem az evilági hatalommal összefonódva...
A katolicizmusra tért át a Hit Gyülekezete
Forrás:
nepszava.us
Feltöltő: peterkelemen
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Ráhúzta egy taxis a kormányt egy bringásra az Alagút bejáratánál, aztán a kijáratnál kiszállt és elé állt
- Halász Juditot brutális baleset érte: egy rendőr ütötte el a színésznőt, aki kómába került
- 31 ezerről leárazva 900 forintra: őrült akció miatt rohamozták meg a vásárlók a Lidl-t
- Nagyon közel járunk a vércsoportok törléséhez
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:52
III. Károly nem hajlandó szóba állni Harry herceggel, aki továbbra is fekete bárány a szemében
Szórakozás
- 2024. May 9., 08:58
Végleg vége? – L.L.Junior és Dárdai Balnka szakított az Ázsia expressz után
4 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás