A videón látszik, hogyan alakulna át a közlekedés, ha lebontanák a Nyugati térnél lévő felüljárót.

Második helyet ért el a Magyar Mérnöki Kamara Mérnöki Innovációt Támogató Alapítványának pályázatán Dohány Máté, aki azt mutatta meg, hogyan alakulna át a környék közlekedése, ha lebontanák a Nyugati térnél lévő felüljárót.

Mint írja: „A felüljáró megtartása mellett szóló legfontosabb érv, hogy nélküle nem lehet ugyanakkora közúti kapacitást biztosítani a téren. Ez önmagában igaz, viszont ez az ötlet bebizonyítja, hogy ha a Nyugati térrel együtt a Podmaniczky út – Teréz körút csomópont is átalakul és emellett kisebb hálózati beavatkozások is történnek (Szobi utca, Szondi utca), akkor a teljes rendszer a mai közúti kapacitást képes biztosítani”.

A felüljáró lebonátásnak ötlete már többször felmerült, nyáron Vitézy Dávid is írt róla, szerinte azonban noha „a Nyugati-felüljáró régóta napirenden van és indokolt is, de csak a 14-es villamos a Lehel tértől a Deák térig tervezett meghosszabbításával együtt lenne értelme”.

Címlapkép: Youtube

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Ezek csak bontani/fát kivágni tudnak...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
Dávidka küzd a józan ész és a metró ellen! =))
Equus
ez egy faszság... normális ember egy jól működő rendszerbe nem avatkozik be - mondta nagyapám.
Nagyapám haveri körébe tartozik az a mérnök ember, aki a felüljáró kivitelezéséért felelős volt. Tőle tudni, h a hídelemek legyártatásánál a méretek a síkban számolt arányokban adták meg, az ív görbületével nem számoltak. Ezért az utolsó elem beillesztésénél volt vmi 40 cm-es folytonossági hiány. Egy kóbor újságíró arra járt, meglátta és felfújták a törit. Ez még a Kádár-rendszerben volt. Ma méhszaros beruházásainál ilyen biztosan nem lenne.
Ez a felüljáró nem csak hasznos, hanem kortörténeti dokumentum is...
Ha már bontják, helyére nem lehetne egy 20 méteres orbán szobor? Vagy Werbőczy, esetleg Mindszenty vagy Tomori Pál? Talán még Szálasi is szóba jöhetne...
verőce21
Sokkal jobb lenne a Nyugati tér látványa a felüljáró nélkül. Kiemelné az Eiffel tervezte műemléki épület látványát és szellősebbé tenné a belvárosi látképet. Belvárosba bűn felüljárókat tervezni, külterületeken van létjogosultsága. Ott célszerűbb aluljáróval megoldani a gépjárműforgalom egy részét. (Váci út-Bajcsy-Zs út) A gyalogosforgalom fele így a felszínre kerülne, nincs azzal semmi probléma. A gyalogosok miatt készült a tér látványa.
RonaGyuri
ad vídeó: ezek a barmok tudják hogy hol a metró???
lusta
Végignéztem a kis filmjüket és egyszerűen nem tudtam megállni röhögés nélkül. A sok téves elképzelés helyett egy apróság. Sajnos, nem sajnos, a gépjárművek száma még nőni fog és nézve a filmecskét ilyen kis forgalomra inkább csak éjszaka emlékszem.
wagabund
láttam a híd építését, és bizony az eltérést is... Visszabontották , majd újra összerakták, immár pontosabban.
Az kihívás az volt, hogy ezen a hídon próbáltak ki egy újfajta ipari ragasztót, ami igencsak világelső volt...na ezt kellett visszabontani egy darabig.
A főmérnököt példásan megbüntették, mert a párt szóban megdorgálta, és arra a negyedévre nem kapott prémiumot.

-a felüljárót el kell bontani, pénz nem számít..
-de főnök, mért?
-este mondta az asszony, hogy nem tetszik neki, sőt a barátnőinek sem...
-értettem, el lesz bontva, ha törik, ha szakad...
-na, ezt szeretem.
kokopelli
...az Orbánc nyaloncai tapsolnának,akkor is függőhidat építenének!
"akinek kenyerét eszed,annak nótáját énekled." ;-)
Qqberci
Ezek csak bontani/fát kivágni tudnak...
Equus
@verőce21: ki kell tiltani az autókat a körútról és a Váci útról is, oszt nincs gond, mehet a felüljáró a levesbe. Aki akar majd megy gyalog vagy lóháton, mint mikor a pályudvart tervezték.
verőce21
@Equus: A felüljáró így is "megy a levesbe", hibás várostervezési koncepció volt. Mondhatnám, a sznobok értelmetlenségének felső határa volt. De az autókat nem tudod kitiltani a nagykörúton kívülről. Még a kiskörúton belüli tiltásuk is forradalmi hangulatot keltene.

Az elektromos autókat pedig sehonnan sem lehetne nagyon sokáig kizárni. Kell egy kifutási idő azoknak is, úgy 50 év. Azt pedig már nem érjük meg. (Én legalábbis.)
Equus
@verőce21: nem vok közlekedési mérnök, de van egyszerű, parasztias eszem. Hogy a francba fog ott menni a szintbeli kereszteződés éppen annyi áteresztő képességgel, mint ami most megvan?
verőce21
@Equus: Én úgy gondolom, és úgy is írtam az eredeti hozzászólásomban, hogy a Váci út-Bajcsy-Zs. út forgalmát a föld alatt kellene átvezetni. A mai aluljáró szintjén, hogy ne keresztezzék egymást. Sőt így biztosítva lennének a balra kanyarodó sávok is a föld alatt. (Mint a Ferenciek terén. Az nagyon jó és követendő példa.
A gyalogosforgalmat pedig földfelszínre helyezni. Hiszen miattuk "szép" az épített környezet.
papa.49
Halvaszületett ötlet, csak kár, hogy a kiagyalója még él ))))))))))))))))
Equus
@verőce21: nem vok mérnök... csak hangosan gondolkodom: nem vetne fel statikai problémákat, ha ott vakondtúrásba kezdenének? Utóbbiba már léptem bele... kicsit másabb a szerkezete a talajnak. Csak kérdezem... Te biztosan jobban értesz ehhez.
verőce21
@Equus: Egy "vakondtúrásnál" szakszerűbben szoktak ilyen munkákat elvégezni. Nyugodtan beleléphetsz majd. Azért vannak a statikusok, talajmechanikusok. Ahogy a jelenlegit megépítették, majdcsak megbirkóznak az átalakítással is. Nem kell aggódnod emiatt.
Equus
@verőce21: megnyugtattál. Akkor a méhszaros és társai bűnszövetekezet belecsaphat az erre a célra létrehozott aluljáró túró kft-jével, méterenként 1 milliárd Ft-ért.
RonaGyuri
Igazán hiányérzetem van

A kedves nem-rokon rokonyok szemét szúrja

Az egy dolog, hogy Orbán és Dávidka nem egyetlen közös mániája, hogy „le a Nyugati téri felüljáróval”. Szerintük ronda, szerintem se szép. Szerintük nem érdemes átalakítani, én nem tudom. Szerintük nélküle is megoldható a közlekedés, szerintem kérdéses.
Meg kell jegyezzem, hogy ez nem az egyetlen dolog, amiben a józan ész nagyon más mint az ő mániáik. Azonban a dolognak az igazi poénja az az a videó, amit az indavideón tettek közzé.

auto.indavideo.hu/video/Ilyen_lehetne_a_Nyugati_ter_feluljaro_nelkul

Nos túl azon, hogy Dávidka tudatlansága (és akkor finom voltam, mert inkább a családi vonás a gátlástalanság a helyes kifejezés) egyik ékes példájaként a Kis-Körúton visszaállítandó villamost is tartalmazza, más kapcsolódó lenyűgöző baromságot is tartalmaz. Igen az új villamos lejárója. Tessenek jól megnézni hova tervezték!!! =))
A környéket kevésbé ismerőknek: az biza ütközik a metró tér felőli kijáratával!!!
Equus
@RonaGyuri: csak egy ötlet... ingyen adom (ma még)... Mi lenne, ha a Nagykörút és az általa körbefogott településrészből városi skanzent csinálnának, ahonnan kitelepítenék a külvárosokba vagy a tágabb értelemben vett vonzáskörzetekbe a rákos daganatként buránzó orszégos hatáskörű hivatalokat? A skanzenben tilos volna a gépjárműforgalom, a turistákat is ki kellene belőle tiltani és végre a kávénénikék a Gerbeaud teraszán békésen beszélgethetnének a régmúlt idők kedves törijeiről.
A Külügyminisztérium lehetne Hatvanban, (ott külön futsalpálya stadion is épülhetne mindjárt három, h a palaoi nagykövet is tudjon játszani, ha hazarendelik), Aztán Cegléden az (I)gazságügyi Minisztérium, a Kúria meg kitelepülne vhová Szob körül. A Várat hermetikusan le lehetne zárni, az alagúron csak a király közlekedne.
verőce21
@RonaGyuri: Nagyon "poénos" megfigyelésed van a metrólejáróval kapcsolatban, valamilyen Pro Urbe díjra előjegyzünk. :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.