A 3-6 éves gyerekeknek vigyázzban állva kellett végighallgatniuk Ovádi Pétert. Varga-Damm Andreát több nemesvámosi szülő is megkereste a napokban azzal kapcsolatban, hogy az új óvoda alapkőletételén a 3–6 éves gyerekeknek vigyázzban állva kellett végighallgatniuk Ovádi Pétert, a Fidesz választókerületi elnökét – írta a Jobbik veszprémi képviselője a Facebook-oldalán. Az egyik szülő szerint az ovisoknak vélhetően fölösleges volt fagyoskodniuk és megfázniuk, miközben azt hallgatták, hogy a kormány hány százmillió forinttal támogatja az óvoda fölépülését, melynek persze azért mindenki örül. „Úgy tűnik, a szocialista rendszer nagyon tetszhetett bizonyos mai vezetőknek, mert teljesen annak stílusában gyakorolják közösségi tevékenységüket. Mi pedig végre túl szeretnénk jutni a 20. századon, s végre le szeretnénk vetkőzni a szocialista rendszer beidegződéseit. Nálunk az emberek vannak a középpontban, és nem az elvtársak. 3–6 éveseknek szónokolni nagypolitikáról… elképesztő…” – jegyezte meg...
Hóesésben fagyoskodva hallgatták az ovisok a fideszes beszédet
Forrás:
helyivalasz.hu
Feltöltő: anka
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Gyárfás Tamás hét év fegyházat kapott, majd gyorsan felesége nevére íratta cégét
- Nyártól erre számítson, ha sört venne a boltban
- Heves tiltakozást váltott ki az első magyar érettségi, iskolavezetők és államférfiak kritizálták a kötelező vi...
- Előbb kézen fogva sétált későbbi áldozatával a pályaudvaron, aztán közösült vele, utána pedig elvágta a torkát
Itthon
- 2024. May 6., 13:04
Gulyás Gergely egyenesen az Európai Unió felbomlásáról beszélt
Itthon
- 2024. May 6., 13:13
Vajon melyik vármegyében lehet a legtöbbet keresni? A pestiek havi átlagkeresete 467 ezer, máshol csak 271 ezer
Itthon
- 2024. May 6., 11:15
Gyárfás Tamás hét év fegyházat kapott, majd gyorsan felesége nevére íratta cégét
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 5., 22:31
Elhunyt a Gyűrűk ura 79 éves sztárja
Szórakozás
- 2024. May 5., 19:01
Mi történt? Károly király olyat tett, amiért Vilmos nagyon nem rajong – Gyűlnek a bajok a királyi családban
Szórakozás
- 2024. May 5., 19:37
Tóth Gabi anyák napi köszöntésénél már nem lesz szentimentálisabb ma – fotó
5 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Anyátokat állítsátok ki aki ilyen mocsodék szart hozott a világra mint amilyenek
ti vagytok !
Az óvoda egyébként akkortájt ünnepelte születésnapját, minek kapcsán a gyerekek egy kis műsorral készültek a szülőknek, nagyszülőknek. Az eseményt 16:00 órára hirdették, vagyis sokaknak a munkából kellett korábban eljönni. Persze mindenki rohant, hogy lássa a kicsi gyerekének fellépését. El jött a 4 óra, és kiállt az intézmény vezető egy pársoros köszöntésre. Mindenki izgult, hogy végre jönnek az ovisok, de nem. Ekkor lépett elő az alpolgármester, aki hosszasan ecsetelte, hogy senki ne legyen hálátlan a hatalomnak a felújításért, az elért sikerekért. Igaz, hogy eu-s pénzből fizettük, amit hatalmas tábla hirdet azóta is, de akkora, hogy a napot kitakarja.
Na így érték el, hogy ,,tömegek" hallgassák a jótevőt. Persze sokan kiakadtak, ami totál érthető. Ha a propagandára kíváncsi valaki, azt nem az oviban, hanem a köztévén hallgatná.
Üdv az 50-es években.
a gyermekük jövője nekik ennyit ér !
Új hozzászólás