Veress Zsuzsanna is képviselőjelöltnek jelentkezik be az első választókerületben, függetlenként indulna – tudta meg az ATV.

Ő az az elkeseredett édesanya, aki korábban az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult azt követően, hogy Asperger-szindrómás gyermekének megtiltották a ballagását.

Veress Zsuzsanna a lakossághoz fordul, mert támogatottság híján nehéz helyzetbe került az ajánlások összegyűjtésében.

Azt atv.hu-nak elmondta, több éve vesz részt valamilyen szinten a közéletben, mert civilként a gyermekek oktatási jogaiért küzdött és teszi ezt mind a mai napig. 

A lapnak hozzátette:

Egy nagy levegővétellel arra az elhatározásra jutottam, hogy hatékonyan tudom képviselni ezeket az embereket, hogyha közvetlen módon a politikában veszek részt

Az utóbbi idők civil megmozdulásai – amelyekben részt is vett – nem voltak képesek szerinte olyan átütő erőt elérni, amire szükség lenne, ez adta a lökést ahhoz, hogy függetlenként mérettesse meg magát.

Arra a kérdésre, hogy mi lenne a legfőbb célja parlamenti képviselőként, azt mondta:

több is lenne, mint például a jogszabályok átvizsgálása, a hatáskörök meghatározása, a gyerekjogok területén pedig az átfogó revízió, az oktatásban lévők jogainak érvényesülése.

Veress Zsuzsanna az atv.hu-nak hozzátette:

Nem egy tömeget szeretne megcélozni, szélesebbre nyitotta már az érdeklődését. Minden elesett rétegért ott van, akiknek szüksége van arra, hogy az érdekeiket képviselje.

Forrás: atv.hu

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Hurrá! Még két - három jelölt, és a fidesz lesz a nevető sokadik.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
amaramaistanna
@namihami: Értelek , ezér írtam,hogy "amikor egy kormány nem lesz gátja a civil szervezetek megalakulásának"... de a parlamentben még max. egy szószóló lehetne, ha kapna jogosítványokat...
Equus
@wagabund: 09.29 azt is mondta: ha vizsgázni mész, ne gyere elő saját gondolattal, ha nem voltál ott minden előadáson, kérj kölcsön jegyzeteket - professzor urak semmit nem szeretnek jobban, mint saját gondolataikat visszahallani... Lehet, h ennek köze nincs az igazsághoz, de tartsd meg a gondolataidat. Tutti nem lesz utóvizsgád.
wagabund
@Equus: pontos a leírásod, így működik. Ugyanis a vizsgáztató is emberből van, és egy idő után azt képzeli magáról, hogy ha ő nem lenne, mindenki hülye maradna.
..nem egy szülő kéri a gyermekét, hogy pontosan azt mondja vissza vizsgán, amit a prof tanít..akár tetszik, akár nem..

majd az életben ráér lázadni.
Equus
@wagabund:17.36 ha köztünk marad, elárulok egy titkot. Elöljáróban annyit, az ELTE ÁJTK-ra jártam... néha mellé...
Szóval:a szorgalmi időszak szorgoskodással telt. Minél több bugyi alatt ismerkedni annak a tartalmával, aztán jött a vizsgaidőszak, de ott nem ezekből kellett vizsgázni... Remánytelen helyzet, ... minden, néhány éjszaka alatt képtelen a zember fejébe bemenni.Apámék meg kibasznak, mint macskát szarni, ha megint utóvizsgám lesz.
Súlyozni kellett. Magyar állam- és jogtörténetből kiválasztottam a 13. tételt. Ezt benyestem. Többit leszartam.
Vizsga. Kihúztam vmi tételt - nem a 13-ast. Gyorsan visszadugtam.
- Mit csinál, jelölt úr? - kérdi a prof.
- Bocsánat, professzor úr, de én babonás vagyok és a 13-as tételt húztam ki...
- Édes fiam, ez nem olyan, mint a műkorcsolya, hogy lenne benne szabadonválasztott, mondja csak azt a 13-as tételt!
Mondtam. Átmentem... :)
wagabund
@Equus: ügyes! (a bugyikban kotorászás evolúciós előírás, egy bizonyos korban törvényszerű, mondhatni kényszer... nomegasztán...van mire-kire-emlékezni)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.