Nyílt támadást intézett a kormány az igazságszolgáltatás függetlensége ellen: az alaptörvény módosításával létrehozná házi bíróságát, az ítélkezők számára pedig azt is előírná, hogyan kell értelmezniük a jogszabályokat.

Forrás: hvg.hu
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Egyre nagyobb tehát az elégedetlenség a bíróságokon belül, melynek oka Handó Tünde teljhatalma. Az OBH elnöke azonban még nem érzi magát teljes biztonságban, ugyanis az OBT ( Országos Bírói Tanács ) kezdeményezheti Handó felmentését, azonban a végső döntéshez a parlament kétharmados többsége kell. Azt pedig mindenki tudja, mi lenne az eredménye egy hasonló szavazásnak. Ettől függetlenül, Handó nem tűri, ha valaki ellenszegül az ő döntéseinek és esetlegesen megkérdőjelezi a hatalmát. Bírósági forrásokból köztudott ugyanis, hogy a szakmai előmenetelt nem szaktudáshoz, hanem lojalitáshoz kötik, mely akár évek alatt is egy járásbíróságon dolgozó bírát a pesti ítélőtábla élére repíthet. Az új év kezdetét nem csak Fazekas Sándor pályázatának elmeszelése jelzi, hanem az a tény is, hogy idén 200 új bírói pozíció kerül kiosztásra. De nem akárhogyan, hiszen még tavaly novemberben egy miniszteri rendeletet követően olyanok is eséllyel pályázhatnak a 200 hely egyikére, akik kormányközeliek, valamely minisztérium egykori munkatársai voltak. Korábban ez lehetetlen volt, ugyanis a bírók az egyetemről kikerülve bírósági fogalmazókként alapozhatták meg jövőjüket, hogy az addigi munkájukért pontokat kapva indulhassanak egy-egy bírói pozícióért.
2018-tól azonban a kormányközeli, hű káderek is eséllyel indulnak és ez alapjaiban kérdőjelezheti meg a hazai bíróságok függetlenségét. Tehát ugyan pár nappal ezelőtt egy új évet köszöntöttünk, mégsem változott semmi a hazai politikában. Az Orbán-kormány megkezdte utolsó támadását a még helyenként függetlennek tekinthető igazságszolgáltatással szemben, lassan elhárulni látszik minden akadály és végre megkaparinthatják a demokrácia utolsó fontos bástyáját is. A szemünk előtt verik be nemzetünk koporsójának utolsó szögeit, hamarosan nem lesz visszaút.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Megerdemlik! Eddig siman lefekudtek mindenkinek, nem rugtak le poltot a helyerol, nem zaporoztak naponta a beadvanyok a Parlamentben az Alkotmany jogtalan megszunteteseert, nem emeltek fel a hangjukat a nyilvanvaloan csalo valasztasai torveny ellen - egyszeruen hagytak, hogy idaig zulljon az orszag.
Nagyon sajnalom azt a par tisztesseges jogaszt, birot, ugyvedet, akik azt tette'k, amit kellett, de ez most nagyon kevesnek bizonyult.

Sajnalom Magyarorszagot es a magyarokat, akiket ennyire atvertek, de ehhez a jatekhoz ket fel kell, sajnos...
Eladott Ország
Egyre nagyobb tehát az elégedetlenség a bíróságokon belül, melynek oka Handó Tünde teljhatalma. Az OBH elnöke azonban még nem érzi magát teljes biztonságban, ugyanis az OBT ( Országos Bírói Tanács ) kezdeményezheti Handó felmentését, azonban a végső döntéshez a parlament kétharmados többsége kell. Azt pedig mindenki tudja, mi lenne az eredménye egy hasonló szavazásnak. Ettől függetlenül, Handó nem tűri, ha valaki ellenszegül az ő döntéseinek és esetlegesen megkérdőjelezi a hatalmát. Bírósági forrásokból köztudott ugyanis, hogy a szakmai előmenetelt nem szaktudáshoz, hanem lojalitáshoz kötik, mely akár évek alatt is egy járásbíróságon dolgozó bírát a pesti ítélőtábla élére repíthet. Az új év kezdetét nem csak Fazekas Sándor pályázatának elmeszelése jelzi, hanem az a tény is, hogy idén 200 új bírói pozíció kerül kiosztásra. De nem akárhogyan, hiszen még tavaly novemberben egy miniszteri rendeletet követően olyanok is eséllyel pályázhatnak a 200 hely egyikére, akik kormányközeliek, valamely minisztérium egykori munkatársai voltak. Korábban ez lehetetlen volt, ugyanis a bírók az egyetemről kikerülve bírósági fogalmazókként alapozhatták meg jövőjüket, hogy az addigi munkájukért pontokat kapva indulhassanak egy-egy bírói pozícióért.
2018-tól azonban a kormányközeli, hű káderek is eséllyel indulnak és ez alapjaiban kérdőjelezheti meg a hazai bíróságok függetlenségét. Tehát ugyan pár nappal ezelőtt egy új évet köszöntöttünk, mégsem változott semmi a hazai politikában. Az Orbán-kormány megkezdte utolsó támadását a még helyenként függetlennek tekinthető igazságszolgáltatással szemben, lassan elhárulni látszik minden akadály és végre megkaparinthatják a demokrácia utolsó fontos bástyáját is. A szemünk előtt verik be nemzetünk koporsójának utolsó szögeit, hamarosan nem lesz visszaút.
magyarbakancs
Fidesz dumál ha nem a saját szája íze szerint dönt a bíróság.
Meg ha előadáson részt vesznek amit az emberi jogok megsértésében tesz egy szervezet a bíráknak.
De a Fidesz mindenbe bele ugathat mert Fidesz nem?
Eladott Ország
A bíróságok elfideszesítésének és a Stop Soros elmebajcsomagnak a szimultán tető alá hozása erről szól. Egyik szarosabb, mint a másik, de a célt szentesíti. A féknyúzozás analógiájára addig baszogatják majd a civil szervezeteket, ameddig azok teljesen kifáradnak, emberileg és szervezetileg megtörnek, az Orbán szája íze szerint hozott bírósági ítéletek pedig megkoronázzák a régi vágású kereszténydemokrácia és újhullámos klepto-autokrácia hős pöcegödrét. Mer’ a magyar emberek erre adtak felhatalmazást. Azok a magyar emberek, akik a saját észjárásukhoz hajlítják a valóságot. A vezérkos böffentéseinek dallamára. Meg is érdemlik. A régi vágású kereszténydemokráciában és újhullámos klepto-autokrácia hős elmebajában szenvedő Orbánt ,már csak a civilek és a bíróságok akadályozzák abban, hogy végérvényesen a segge alá gyűrje Magyarországot.
Nessy
Az Alaptörvény kimondja, hogy fontos a sorrend a tárgyaláson. Előbb a vádbeszéd, és csak utána az ítélet! Tilos fordítva előadni, bár mindkettó készen van! Fellebbezésnek helye nincs, amennyiben a fidesz házi bírósága dönt!
A mások paragrafus előírja, hogy fidesz hívőt kihallgatni, gyanúsítani. elítélni tilos!
Ellenzéki, civil szervezet , fidesznek útjában állók tárgyalásáról félóránként köteles beszámolni a királyi média, írott és képernyős változatban is. Védőbeszéd kizárva. Utolsó szó joga nem illeti meg őket.
Sarkos? Nem hosszú idő, és ez lesz a természetes!
kereső
@Nessy: igen,látható jelei is vannak.Nem tanulunk a történelemből, igy aztán kénytelenek vagyunk "ismételni" azt.
cikicakk55
@karma1: Természetesen egyet értek azzal amit írsz,csak annyi a kifogásom,hogy ezt nem a magyar nép akarta így. Sajnos akik a Magyar népet alkotják,azok nem rendelkeznek olyan jogokkal,hogy bele szólhassanak a döntésekbe. Erre vannak ott a polgármesterek minden kis faluban és városban és a Fővárosban is. Pont a hatalmas létszám mutatta azt,hogy a nép nem akarja a Fideszt. Arról viszont nem az az 5 millió Magyar ember tehet,hogy a Fidesz olyan választási törvényt alkotott,hogy szavazhatott a Román,Szerb, Ukrán,Német. Arról sem mi tehetünk,hogy a cigányokat és a közmunkásokat meglehetett vásárolni,az utóbbiakat meg félemlíteni. Na és a másik nagy gond,az ellenzék töketlenkedése,ami egyben az érdektelenségüket és a pénzéhségüket is kimutatta. Amennyiben 100% megy el szavazni,akkor sem nyert volna a kormányváltó néphangulat. Ráadásul pont április 8-án derült ki,hogy egyik ellenzéki párt sem lenne méltó a Magyar nép képviseletére,hisz mindegyik csak a saját érdekeit nézi. Itt a legnagyobb vesztes pont a nép,akik pedig nagyon nem akarják ezt az életet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.