Hiába nyert pert a Társaság a Szabadságjogokért, a kórházi fertőzésekre vonatkozó adatok továbbra sem nyilvánosak.

Ezért akarják eltitkolni a hazai kórházi fertőzésekről szóló adatokat

Áprilisban mondta ki a Kúria, hogy ki kell adni a kórházi fertőzésekre vonatkozó adatokat, azonban ezt még mindig nem tette meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma. 

A TASZ azt is elképzelhetőnek tartja, hogy újra perelnie kell. A jogvédők szerint gyenge lábakon áll a minisztérium jogi érvelése, arra hivatkozva kértek felülvizsgálatot, hogy a kért adatok személyes adatnak minősíthetők.

Ez nyilvánvalóan alaptalan, hiszen ezek összesített, statisztikai adatok, amikből nem lehet visszakövetkeztetni az egyes betegekre

– érvel a TASZ.

Az Emmi azzal is érvelt, hogy

nem releváns, helytelen, megtévesztő, félrevezető és pánikkeltő lenne.

(hvg.hu)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Klafa
Gyanítom azért szerenék eltitkolni, mert a nagy központosítás nem tett jót a higiéniának és teljesen irreleváns, hogy emiatt többen fertőződnek meg.
Gondolom a területi eloszlás is elég érdekes képet mutatna. Az ország északkeleti részén élők ismét vezethetnének valamilyen statisztikát, ha már az átlagfizetési és foglalkoztatási statisztikák végén kullog. :(
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
verőce21
Valóban pánikkeltő lenne, ha kiderülne, hány cigány takarítónő szennyezi össze egyetlen nedves ronggyal a kórtermeket, folyosókat, várókat, kezelőket, stb.
A gombás fürdőkről és mellékhelyiségekről már nem is beszélek, mert kifordul tőle sokaknak a gyomra...
tulipan
@verőce21: Ha egyszer nincs más!
verőce21
@tulipan: Mint a ligeti kikiáltó mondta, "nem csalás, nem ámítás, de a vége egészen más"
simmering73
A korházi halálesetek 52%-a ottani fertőzések következménye. Ezek tények, csak nem publikusak.
simmering73
@simmering73: És nem a cigány takarítónőtől, gombás fürdőtől, meg a mellékhelyiségektől. Nem kell a terelés.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél