Húsz és tíz év fegyházbüntetésre ítélt a Nyíregyházi Törvényszék pénteken, nem jogerősen két helyi férfit, mert 2015 májusában italozás közben halálra verték a nekik szállást adó ismerősüket – közölte a törvényszék sajtószóvivője az MTI-vel.

Agyonverték szállásadójukat – itt az ítélet
Fotó: Pixabay

Sörös László elmondta, a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és más bűncselekmény miatt húsz év fegyházra ítélt elsőrendű vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra.

A tényállás szerint az elsőrendű vádlott albérlőként költözött be a sértett nyíregyházi lakásába, társa pedig a főbérlő gyermekkori barátja volt.

A vádlottak 2015. május 23-án több liter bort ittak meg a lakásban, közben bántalmazták ismerősük élettársát. A főbérlő élettársa védelmére kelt, de a két vádlott őt is többször ököllel megütötte. Az asszony a fürdőszobába menekült, bezárkózott és telefonon értesítette a rendőrséget.

A bántalmazott férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az orvosi ellátás ellenére rövid időn belül meghalt.

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tulipan
@Shikari: Nyilvén jó haverjaid, hogy igy tudod??
Clavigo
@Shikari: Egy szarzsák vagy,,anyád majma.
tulipan
@Shikari: Persze, ahogy minden értemes ember KÖNNYEN AZONOSÍTJA, a, hozzád hasonlóan, ferdehajlamú, bunkó, szarosnylvű narancsnyikokat !!!
csak úgy....
@Shikari: már megint itt vagy ,te elmebeteg? azt hittem a hétvégét a jachtodon töltöd vagy a villádba!? hazudós tibi ...
tulipan
Shikari Te narancsos seggnyaló, ROHADÉK! Gyilkolni Ti naancsnyik jobbosok, szokatatok, nézd meg a 2 Világháorút!
tulipan
@Shikari: Persze, ahogy minden értemes ember KÖNNYEN AZONOSÍTJA, a, hozzád hasonlóan, ferdehajlamú, bunkó, szarosnylvű narancsnyikokat !!!

FÁJDALMAS AZ IGAZSÁG, UGYI???
tulipan
@csak úgy...: Ugyan, ez még ahhoz is hülye , hogy jachtot kapjon szolgálataiért! :)
csak úgy....
@tulipan: Ez ,még hazudozni is hülye! Egy lyukas csónakot, talán... ;)
Clavigo
@Shikari: Húgyagyú...Leszopsz,,vagy kiiszod pohárból ???
Clavigo
@Shikari: Te gyökér... Nekem nincs " gazdanépem "... ""Gazdaállatom "" meg aztán végképp nincs. Miért vagyok gonosz,,te bocskoros.. ? Élek,,és hagylak élni téged is,,ha már idepuposkodtál,,,, szarosnyelvű...
csak úgy....
@Shikari: kreténke! vigyázz,hogy mit böfizel mert a vikid is piszoku liberális a vejével meg a lölövel,...oszt vannak még párak,kik a liberelista fidesz árnyékéban napoznak...persze ,te ezekhez a dógokhoz hülye vagy!
csak úgy....
@Clavigo: Ne vedd komolyan,beteg ez a faxi...
csak úgy....
@Shikari: melléduma az van ...
te ingyenélö ,munkát és gondolkozást kerülö pöcs! gondolod,valaki komolyan vesz ?
te azért firkálsz ilyen kurva sokat,mert az értelmi szinted szerint, 50 fillér/mondat lettél fölvéve...
csak úgy....
@Shikari: idézz genya,hogy mivel és mikor rágalmaztam a magyarokat! te vagy egy élösködö,aki reggel 6tól este 10 ig,itt vered...,te egy élösködö kullancs vagy!
elmebeteg vagy tibi...
csak úgy....
@Shikari: ha te és a hasonszörüek szaporodnak csak,... szerintem a tatár és a török kérni fogja viktorodtól a receptet! ...így semmisíts meg egy népet észrevétlenül! ..persze ezt sem érted...,nyazsgem tibi
csak úgy....
@Shikari: tetszik,hogy ezen a szinten ( a te szinteden) folytathatjuk a társalgást! tudod tibi,vannak dolgok,a tabu dolgok...,egy tanult ember nem anyáz,...a napokban dicsekedtél a végzettségeddel és a...,tudod tibi! töled még azt sem veszem zokon,hogy anyázol...
egy kreténtöl,aki itt naponta bizonyítja az értelmi szintjét...?
csak úgy....
@Shikari: bocsi,lehet nem te voltál...persze rólad föl sem tételeztem! szóval maradjunk a bunkónál,az neked fekszik ;)
csak úgy....
@Shikari: könnyen vagy te ezzel az "anyázással" ...talált gyerek!
az igazadért piszoku mélyre bírsz süllyedni...
te ,itt naponta sértegeted a ,nem a te idióta fejed után gondolkodókat,...ez az elme állapotodra következtet...
te nem,hogy nem vagy tanult! te egy hétköznapi bunkó vagy...
csak úgy....
@csak úgy...: egyáltalán,ki vagy te??? fizesselek föl valami genetikai tesztre?
csak úgy....
@csak úgy...: te csak egy semmitmondó ondó,de fogadok,hogy holnap reggel megint it lököd a süketet...50fillér/mondat
Clavigo
@Shikari: Te vándorcigány...Liberálisként felkináltam a lehetőségeket..."" Leszopsz,,vagy kiiszod pohárból "..?? Azért a szaros nyelvedet kikalapálnám,,,mielőtt nekiállnál lecummantani... Pfheeejjjjjjj...te szarosnyelvű fidesz gyökér... Asszed ,hogy én semmitől sem sem hányok ?
tulipan
@Shikari: Te Bunkó narancsnyik!. Minden takony orbán-seggnyalónak iiyen hányadék szöveget kell nyomni amiért MI, nem is kapunk s pénzt! Szar lehet nektek, ilyen szareos pofával élni! Te szerencsétlen nyomorék FÉREG!!!
csak úgy....
@Shikari: megvédeni az országot kell,te félkegyelmü...és a lipsi kimaradt!
szart se keresel ma...
csak úgy....
@Shikari: faxa kis diliházban tengeted az életed,ha csak a "libsiktöl" köll félned...,persze egy hazudós azt mond amit akar! nem tudom bizonyítani,hogy tetves vagy,pedig az vagy!
tulipan
@csak úgy...: Na, nneeee! Ez a seggynyaló vándorcigány féreg Shikari, nem "ellenzék', csak egy az őrültek házában megkötözve, kínjában üvöltöző senki!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.