Várhatóan napokon belül megjelenik a három nagy centrumkórházzal kapcsolatos építészeti tervpályázatokra vonatkozó közbeszerzési pályázat – írja hétfői számában a kormánypárti Magyar Idők Cserháti Péterre, az Egészséges Budapest program (EBP) miniszteri biztosára hivatkozva. Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter a múlt héten a Tv2-n azt mondta, 2022-23-ra kellene elkészülnie a Budapestre tervezett három új szuperkórháznak. Az egyik zöldmezős beruházásként épülne meg Dél-Budán, átalakítanák a Honvédkórházat, illetve az István és László kórházat lényegében egy egységben építenék újjá. Emellett a János kórházban egy új sürgősségi központot hoznának létre. Cserháti Péter most arról is beszélt, hogy eddig mintegy 3 milliárd forintból lecserélték a kórházak elavult informatikai eszközparkját, új számítógépet, monitort, nyomtatót kaptak, de új orvosi gépeket, eszközöket is beszereztek, és tizenhat nagy képalkotó diagnosztikai, illetve terápiás eszközt is telepítenek a közeljövőben...

Forrás: hvg.hu
Feltöltő: human
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
@Shikari: Soha nem loptak ki annyit az egészségügyból, mint a Fiddesz vezetés alatt...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Aki valamennyire belelát az ÁLLAM működésébe, nem vonja kétségbe, hogy a KONCEPCIÓ nélkül MŰKÖDŐ ÁLLAM minden szintjén BELEGEBEDNEK miniszterektől a MEZEI közszolgákig a csuti ÉSZJÁRÁSÁNAK megfelelően valahogy MŰKÖDTETNI az államigazgatást, mivel ebben az etapban kijelentette, hogy PÉNZT ne kérjenek tőle, ÉPÍTSENEK MELLÉKTERMÉKBŐL várat!!!
.
------- Kiszivárgott Orbán kötcsei beszéde: nem ad több pénzt, nyakunkon az újabb válság!
www.blikk.hu/aktualis/politika/orban-viktor-kotcsei-polgari-piknik-magyarorszag-jovoje/g0g8sf5
.
És nincs senki, aki ODACSAPJON az asztalra, hogy mi köze a KÖZ JAVÁHOZ a saját illetményén túl ahhoz, amellyel ÉPÍTGETI saját várát saját és a NER LOVAGOKON keresztűl
.
g7.24.hu/allam/20180605/harom-ev-alatt-harommilliard-forintot-vett-ki-cegeibol-az-orban-csalad/
.
Összességében, amely NAPVILÁGRA került:
.
www.google.hu/search?q=Orb%C3%A1n+Viktor+4%2C4+milli%C3%A1rdja&oq=Orb%C3%A1n+Viktor+4%2C4+milli%C3%A1rdja&aqs=chrome..69i57.13520j0j8&sourceid=chrome&ie=UTF-8
.
Mit képzel ez a SZARKABŐRBE bújt hernyó, meddig képeSS az ország a Lőrinckéjével, Garancsival, tsa-ival finanszírozni az ország ezt a törvényesítetten RENDSZERBE SZERVEZETT lopkovicsot!
Qqberci
"új számítógépet, monitort, nyomtatót kaptak, de új orvosi gépeket, eszközöket is beszereztek, "

Enyhe sorrendtévesztést érzek...
Qqberci
@Shikari: Soha nem loptak ki annyit az egészségügyból, mint a Fiddesz vezetés alatt...
tudode
Ahhoz képest fejlődött 13. évi ORSZÁGLÁSA alatt, amennyit a jobboldali érzelmű SZAKEMBER alátámaszt a térköveken, és a BETONTEKNŐKÖN túl
.
----- Csaba László: Orbánék 100 éves lemaradásban
24.hu/fn/gazdasag/2017/12/04/csaba-laszlo-orbanek-100-eves-lemaradasban/
.
------- Bővebben kifejtve a visszafejlődést:
mno.hu/gazdasag/csaba-laszlo-szaz-eve-lett-volna-korszeru-a-kormany-gondolkodasa-2431696
.
Ezekkel adott az ORSZÁG a mellékterméknek akkora FRÁSZT a többi, volt fideszes KÖZGAZDA szerint is, akik MÁR nem adják nevűket ehhez a romboláshoz, hogy
.
.""""Ami 2016 és 2018 között történik Magyarországon, az nem csupán a következő 10 évre határozza meg Magyarország és a magyarok sorsát, de kihat a következő 100 évre is. Az Orbán-kormány 2016 és 2018 közötti döntéseinek következményeit áldják vagy átkozzák rajtunk kívül az utánunk jövő generációk is.."""
.
Végig "kell" bohóckodniuk ezt a NAGY SEMMIT, hadd tudja meg az ország, hogy KI VOLT A GÁTON, aki ráeresztette az ÁRADATOT az országra!.
anima
2018-ban Magyarországon népszerűsíteni kell a kézmosást (természetesen túlárazva a reklámot, így szórva a közpénzt a haveroknak. Az én kérdésem: mennyi szappant lehetett volna venni a senkit nem érdeklő reklámhadjárat helyett?)
A kormány szerint az egészségügy azért van ilyen leharcolt állapotban, mert az emberek nem mosnak kezet.

A magyar emberek 1000 év alatt nem tanultak meg kezet mosni.
"Büszkék vagyunk az 1000 éves hagyományainkra" - 1000 év óta nem mosunk kezet.
Rockxy
Épülhet többezer kórház, ha a pógárok rombolják önmagukat, nem lesz eredménye.
Egészségtudatos életre kellene nevelni a gyerkőcöket, és akkor már egy fitt társadalom nőne fel.
A aki meg halni akar, nem kell benne megakadályozni.
A mai betegségügy egy hatalmas üzlet, nem cél a gyógyítás, csak a szinten tartás, rosszabb esetben a lassú gyilkosság.

Az egyén felelőssége!
Mond ez valamit? :)
human
@Rockxy: Egyetértek az egészségtudatos nevelésben. Aki már gyerekkorában sportol az felnőttkorában is egészségesebb lesz és kevesebbet kell költeni az egészségügyben rá.

Viszont egy iskolában dolgoztam. A plusz testnevelés órák meg voltak. Ehhez viszont kevés volt az egyetlen tornaterem. Képtelenség volt beosztani, hogy ne legyen ütközés. A diákoknak a százéves épület emeletein és lépcsőin kellett szaladgálniuk. Rohadtul nem erre találták ki az építők. Az eszközhiány sem segít a fiataloknak megkedvelnie bármilyen sportot.

Nem tudom mit gondolt Orbán. Csak óraszám növeléssel, de a szükséges feltételek biztosítása nélkül nincs eredmény.
human
@Shikari: írod: "Magyarország a rendszerváltás óta nem fejlődött még annyit, mint a Fidesz vezetése alatt! "

Igen, hisz ebben az időszakban érkezett a legtöbb EU támogatás az országba. De mire is lett elég ez a töménytelen pénz Orbán családjának és haverjainak gazdagodásán kívül? Akár a GDP-t, akár az átlagkeresetet nézzük az élboly helyett az utolsó 2-3 helyezett közt vagyunk.
Ezt állíts már szembe az általad hirdetett hatalmas sikerrel szembe!
Gauntlet
Ilyesmit akartak a szocik is, súlyponti kórház címen. Mitől lenne most jobb? Több pénzt nem fog kapni, az államtól is ugyanúgy fog függeni!
Gauntlet
@human: a mélyszegénységről nem is szólva. Az összes létező rétegbe belerúgtak. Ezért is fura a győzelmük.
papa.49
A lényeg már készül a Kövér nyomdában már nyomtatják a legfontosabb eszközt az új kórházak számára a szépen kicirkalmazott TÍZPARANCSOLATOT !!!
human
@Shikari: A kórházakban annyira rendben van minden, hogy a mai napig bírósági ítélet ellenére sem adta ki a minisztérium a kórházi fertőzésekről készült jelentéseket. Úgy írod le, hogy nincs több szegény Magyarországon, hogy még a saját régiónkban is sereghajtó a gazdaságunk és az átlagbérünk. A hajléktalanok eddig is kaptak szállást, csak senki nem foglalkozik vele miért nem hajlandóak oda bemenni és inkább aludnak az utcán. Attól pedig hogy Orbán betiltotta a hajléktalanságot az még létezik.A gazdaság valóban stabil, stabilan gyenge, ahogy korábban is írtam.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.