Pártlogó nélkül, a helyi civilekkel együttműködve döntené meg az ellenzék a kormánypártok hatalmát ősszel, az önkormányzati választásokon. Az országban először Egerben született teljes körű megállapodás, ahol a Jobbik országgyűlési képviselője, Mirkóczki Ádám mögé sorakozott fel az MSZP, a Demokratikus Koalíció (DK), az LMP, valamint a Momentum is.

Így buktatná meg a Fideszt az ellenzék

Fotó: Pixabay.com

Az ellenzék újabb stratégiájának lényege, hogy egy civil szervezet égisze alatt, a pártpolitikai érdekek száműzésével próbálnak kialakítani olyan helyzetet, hogy csak egyetlen valódi kihívója legyen a fideszes jelöltnek vagy vezetésnek. Mirkóczki szerint a pártok mellett számos civil és szakember csatlakozott már az őt indító Egységben a Városért Egyesülethez.

A megállapodást egy évig tartó tárgyalás előzte meg azzal a nem titkolt céllal, hogy ne a politikai szembenállás, hanem egy szakmai program domináljon majd ősszel. A program konszenzuson nyugszik, az egyesület tagjai pedig mindent, így a kampányt is közösen bonyolítják le – magyarázta Mirkóczki.

A polgármesterjelölt elmondása szerint abban bízik, hogy a megyei jogú városok, a megyeszékhelyek és a választókerületi központok háromnegyedében hasonló egyezség születik majd.

Noha az önkormányzati választásokig még több mint hét hónap van hátra, Eger mellett Újpesten is körvonalazódik már egy hasonló jellegű együttműködés. A fővárosi kerületben egyenesen egy volt KDNP-s politikus, Szalma Botond lesz az összefogás jelöltje. Szalmát, Mirkóczkihoz hasonlóan az MSZP, a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum és a Párbeszéd is támogatja. Ugyanezen pártok szintén megállapodtak a közös indulásban Miskolcon, valamint a Kétfarkú Kutya Párttal kiegészülve Szombathelyen is.

Kiszelly Zoltán politológus szerint a zuglói példa jól mutatja, hogy helyi vitákban, például a pozíciók betöltésében akkor is rivalizálni fognak az ellenzéki pártok, ha korábban már „kényszerházasságot kötöttek”.

Abban bíznak ugyanis, hogy összeadhatják a szavazóbázisukat. De ez nem ennyire egyszerű és logikus: a valóságban ugyanis nem fog mindenki átszavazni a másik párt politikusára még abban az esetben sem, ha az egy civil szervezet színeiben indul a választásokon – mondta a szakértő.

A Népszava információi szerint Siófokon a jelenlegi polgármester újrázását támogatja a teljes ellenzék: Lengyel Róbert függetlenként győzte le 2014-ben a húsz éve regnáló fideszes településvezetőt. Hasonló jellegű együttműködést terveznek ezeken kívül még Kaposváron és Zalaegerszegen is.

Blikk

136 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
@1magyar: Kérlek egy olyan valós hivatkozást, kijelentés vagy bármilyen bizonyítékot hozz, amiből kiderül, hogy ide bárki migránsokat akar hozni.
orbán kivételével, aki már ezereket hozott ide.
Az nagy baj, hogy nektek mindenki migránspárti, akinek van más témája is, aki kritizálni meri orbánékat.
Ennyire nem kéne vakon kajálni a propagandát, ennyire nem kéne hagyni, hogy félrevezessenek és csak arról beszéljetek, amiről ők szeretnék.
Tessék kicsit gondolkodni is néha.
Aki Én
@Shikari: :) dühöngj csak, én élvezem :)
A sikertelenség kikészít, mi?
Shikari
@qxy: Mi a fenéről beszélsz? A Fidesz győzött harmadjára kétharmaddal. Igen sajnálom, ha ezt képtelen vagy elfogadni, de a Fidesz kormányoz. Minden jel szerint ez folytatódik és a következő választást is nyerik. Tényekkel miért vitatkozol?
qxy
@Shikari: HOSSSSSZÚÚÚÚÚÚÚ.
Látom neked az a tény amikor Orbán hazudik. Megérdemled.
verőce21
@Aki Én: (08:28) A Fidesznek pedig többségi támogatottsága van! Ha te ezt nem érted is meg, mert buta Kretén vagy. Felnőtt korodra agyilag zokni lettél. Begőzöltél az agyatlan senkiházi lipsi létedtől.
Vagy inkább megragadtál csak 3-5 éves korban, az "Én" és dackorszakban? :)
Shikari
@qxy: Ha nem tudsz a tényekkel vitatkozni, nem az én problémám!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok