A szocialsiták szerint az Európai Unió a magyar kormánynál jobban képviseli a devizahitelesek érdekeit.

Szakács László, a szocialisták elnökhelyettese szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón emlékeztetett, az Európai Unió Bírósága csütörtökön kimondta,

az uniós joggal ellentétesek azok a magyar jogszabályok, amelyek nem teszik lehetővé, hogy visszamenőleges hatállyal megsemmisítsék az árfolyamkockázattal kapcsolatos tisztességtelen szerződési feltételt tartalmazó devizaalapú kölcsönszerződéseket.

Az MSZP politikusa szerint 2011-ben még a Fidesz is rendszeresen kimondta, hogy a bankok becsapták, megtévesztették ügyfeleiket, később azonban olyan törvényeket hoztak, amelyekről most kiderült, hogy valójában nem adósmentő, hanem szerződésmentő csomagok voltak és csak nyomokban tartalmaztak fogyasztóvédelmi elemeket.

MSZP szerint az EU többet tesz a kormánynál a devizahitelesekért

Szakács László úgy fogalmazott,

Orbán Viktor miniszterelnök eladta a devizahiteleseket, amikor aláírt egy olyan megállapodást az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD), amely kimondja, hogy a pénzintézeteket nem károsíthatja a forintosítás.

Az MSZP szerint a kormánynak ezért fel kellene mondania ezt a megállapodást, valamint új, a magyar emberek érdekeit képviselő banki elszámoltatást kellene indítania, továbbá törvénybe kellene foglalnia, hogy a bankok becsapták az ügyfeleket – ismertette pártja parlament elé benyújtott követeléseit a szocialista politikus, aki ismételten felszólította a kabinetet, hogy függessze fel az áprilisban újrainduló kilakoltatásokat.

Cikk- és címlapkép: MTI/Balogh Zoltán

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

JAJMÁR
A "most beszédtéma" között van, gondoltam megnézem, ki mit írt rá! Hát, nulla hsz. ... ?
nagy az érdeklődés...
Madácsi Pali
O1G ismét lebukott. A román és a szlovén eljárás bizonyult törvényesnek. A ministerálnok és qrmánya jogtalan sarcoló, uzsorássá vált!
Eladott Ország
Uszítás, ellehetetlenítés és lopás van. Matolcsy György és családja pedig ennek az országos méretű lopásnak az egyik legnagyobb felelőse. A magánnyugdíjpénztárak elherdálása mellett a devizahitelesek reménytelen helyzetbe hozása is az MNB felelőssége volt. Milliárdok tűntek úgy el, hogy azért felelősséget senki nem vállalt a mai napig.Volt az ókor, a középkor és van a Matolcsy-kor. Vagy kör, már a fene sem tudja. Minden napra jut valami ínyencség, valami bicskanyitogatóan gejles gagyi a hülye magyar kisember arcába. Mert mi – hülye magyar kisemberek – jól bírjuk, ha idiótának néznek. Ha mellette még ki is fosztanak, azt direkt szeretjük. Miután a kormány mindent megtesz, hogy boldoggá tegyen minket, ezen belül, vagy ezen felül pedig a Matolcsy kézivezérelte jegybank teljes szimbiózisban működik a kormánnyal, mi sem természetesebb, minthogy a napi öröm menetrendszerűen érkezik. Dudál is minden kanyarban, mint a hírneves felcsúti kisvasút. Egyébként ez az egész Matolcsy alapítványos história bárhol máshol világbotrány lenne. A deviza árfolyamkülönbözetéből elért nyereséget a Magyar Nemzeti Bank alapítványok létrehozásába fekteti, iszonyatos összegeket fizet ki elképesztő baromságokra, ráadásul az alapítványok egymásnak is beszámláznak, százmilliók vándorolnak innen-oda, ameddig már követni sem lehet a pénz útját.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Szórakozás - 2019. June 15., 19:40
Hódi Pamela bikiniben tárta szét combjait
Itthon - 2019. June 15., 19:09
Több melegrekord is megdőlt ma