Egy gyerek meghalt, miután kigyulladt egy fabódé a Csörsz utcában, a MOM Sportközpont tetején hétfő este – írta a rendőrség honlapján. A mentők tájékoztatása szerint további három sérültet kórházba vittek.

Gyermekhalál a MOM tetején: nyilatkozott a mentőszolgálat

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közölte: 18 óra 32 perckor érkezett bejelentés, amely szerint egy használaton kívüli faházban tűz keletkezett.

A tűzoltók egy nyolcéves gyereket eszméletlen állapotban hoztak ki az épületből, újraélesztését azonnal megkezdték a mentőszolgálat munkatársai. A gyerek a szakszerű ellátás ellenére a helyszínen életét vesztette.

Gyermekhalál a MOM tetején: nyilatkozott a mentőszolgálat

A BRFK a tűz keletkezésének okát büntetőeljárás keretében vizsgálja, és gondatlanságból elkövetett emberölés bűntett gyanúja miatt nyomozást indított ismeretlen tettes ellen

- írta a rendőrség.

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője korábban az MTI-vel azt közölte: a XII. kerületi Csörsz utcában egy sportlétesítmény tetején kigyulladt egy 15-20 négyzetméteres faház. Egy gyereknek sikerült kimenekülnie, egyet pedig a tűzoltók hoztak ki, majd átadtak a mentőknek.

Bodnár Szandra, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs munkatársa azt közölte: négy mentőegységet riasztottak a helyszínre.

A tűzben egy ember olyan súlyosan megsérült, hogy a hosszas újraélesztés ellenére a helyszínen életét vesztette. Továbbá három ember könnyebb füstmérgezést szenvedett, őket a mentők ellátást követően toxikológiai osztályra szállították

- mondta.

Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ila51
Itt van a nyári szünet , óvatosnak kell lenni , mert elindulnak felfedező útra , néha az áthágó cselekedetektől sem riadnak vissza
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ila51
@Dr plágium: Mi sem voltunk sokkal jobbak , kint lógtunk a pályaudvaron , vagonokban elbújkáltunk , egyszer el is tolattak a répaszeletben , a másik állomáson is vett fel vagont , ott dübörögtünk , kiengedtek onnan gyalogolhattunk vissza . Rampáról ugráltunk le , a homok kupacba , elharaptam alul a nyelvem , mert a térdemre érkeztem állal , sok minden előfordult . Voltunk nyári munkán gyümölcs szedésen , de ha ráuntunk hátra hagytuk az aznapi két láda teljesítményt , és haza gyalogoltunk , nekünk szerencsénk volt ...de ha este Apám elkurjantotta a takarodót , és nem mentünk be elég fürgén a bújócskából , akkor kijárt egy egy nevelő nyakleves
jesz
Teljesen mindegy miért ott egy faház...nyári szünet van, a gyerekek élnek a szabadsággal...mert az olyan izgi...tudom, mert én is voltam gyerek, csak nem faházat gyújtottunk fel jáccásiból...akkor is voltak balesetek, csak nem tudott róla a nagy nyílvánosság.

Nem hibáztatok senkit, sajnálom, hogy ez lett egy játékból.

Nyugodjék békében a kislány! Nem meghalni ment oda, hanem játszani.

Előlünk is elzárták a gyufát, mégis volt gyufánk a játékhoz...megasztán futni is tudtunk.
vacsi
Ebben a témában elég sok cikk jelent meg. Ezek szerint
- a család nem először válik tűz áldozatává
- a korábbi tüzet, mely a ház pusztulását okozta, az egyik gyerek gyújtotta
- az anya ennek ellenére magukra hagyta a gyerekeket
-az nem egyértelmű, hogy "boltba ment", vagy "dolgozott", a tűzeset alatt. Ha dolgozott, akkor hogy lett volna a gyerekeivel a játszótéren?
- A legidősebb fiú a háromból 14 éves, ővele vajon miért volt az anyja a játszótéren?
- Ha vásárolni ment, miért nem a 14 évest küldte?
- Egy hölgy az említett játszótéren lefényképezett 3 cigarettázó gyereket. Róluk van szó?
- Mindenki arról beszél, hogy csak a 11 éves fiú volt a házban. Vajon a tüzet melyikük gyújtotta?
- A 14 éves hol volt addig, míg a testvérei felmentek a faházba? Miért engedte őket?!
Kérdések, melyekre nincs válasz...
vacsi
@Dr plágium: Én gyerekként hangyákat égettem az ablak alatt, a tűz a szúnyoghálóba kapott bele. Szerencsére olyan gyorsan égett le, hogy a tető nem fogott tüzet! Sok mai felnőttnek, öregnek lehet hasonló élménye, de nekünk szerencsénk volt: Isten épp odanézett!
Kookas
@vacsi: lehet hogy a házukat felgyújtó gyereknek ismét szerencséje lesz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.