Zágrábból kétezer kamion hozta a teljes hulladékmassza-termést egy Székesfehérvár határában lévő régi agyagbányába. A Fehérvári Téglaipari Kft. számára nem gond, hogy a külföldről származó fekete masszát is beöntik a magyar hulladékanyagok mellé, főleg, hogy alig van még egy olyan üzletág, ahol ehhez fogható nyereségre lehet szert tenni. A cégnek a 2018-as beszámolója szerint 792 millió forintos forgalma volt, ennek pedig az 57 százalékát, azaz 426 millió forintot adózott, tiszta haszonként tudta elszámolni. Horváth Sándor, a cég ügyvezetője 98 millió forintot osztalékként ki is vett a kasszából. A paradicsomi állapotok az idén is folytatódhatnak, mert a kormányhivatal áprilisban kiadott határozatában meghosszabbította a Girk Kalun szállítási engedélyét, és az eddigi mennyiségnél nagyobb kvótát adott a cégnek. A vállalat 2019. december végéig további 48 ezer tonna, vagyis mintegy 2400 kamionnyi iszapot hozhat be Zágrábból.
Fél Horvátország szennyvíziszapját tüntették el Magyarországon
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 8., 21:32
A DK jachtbortánnyal vádolja az egyik budapesti polgármesterjelöltet
Itthon
- 2024. May 8., 21:05
Mindent tagad a belügy – Nem blokkolják a netet
Itthon
- 2024. May 8., 20:39
Meszeltek a csornai fantomgyárnak – Bukta a tízmilliárdos állami hitel is
2 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 8., 07:00
Vásárlás határok nélkül – Földbe döngölik a magyar webáruházakat a külföldi óriások
Itthon
- 2024. May 7., 19:55
Felmondhat a fogtündér – Fogakat növesztő gyógyszer tesztje indul hamarosan
Szórakozás
- 2024. May 7., 13:35
Sztárbox: Itt a váratlan fordulat – Istenes Bence bunyózik Molnár Áron helyett az 1 millió dolláros nemzetközi bokszversenyen
Ide hordják más ország szarát? Székesfehérvár polgármestere tudott róla?