A tíz évvel ezelőtti szintet érték utol a fizetések

Elsőre ránézésre nagyon is meggyőzően emelkedtek a magyar átlagbérek az utóbbi években. A valóság kiábrándító: a tíz évvel ezelőtti szintet értük csak utol.

Jó okkal érezhetjük úgy, hogy az évtized során nagyot javult a magyar életszínvonal, de azért érdemes figyelembe venni, hogy az elmúlt 10-12 évben

az euróval szemben több hullámban jócskán leértékelődött a forint, illetve a gazdasági válság éveiben a bérek helyett az árak robbantak nagyot.

A 2008-as válság előtt nagyjából 250 forintos euróárfolyamhoz szokhattunk hozzá, majd kisebb-nagyobb lépésekben 2014-re eljutottunk a néhány évig stabilan 310 forint körüli váltáshoz. A forint lassú leértékelődése 2018-ban folytatódott, aminek következtében az utóbbi két évben már a 320 fölötti árfolyamszinttel kell megbarátkoznunk.

2008 és 2019 között tehát nagyjából 28 százalékkal értékelődött le a forint az euróval szemben, ami főleg a külföldi utazások, vásárlások idején törheti le a növekvő magyar bérekből élők örömét. Az infláció kumulált mértéke pedig meghaladta a 36 százalékot ebben az időszakban, jórészt a 2008 és 2012 között tapasztalt élénk árnövekedés következtében.

A bérekre nézve ez azt jelenti, hogy a kérdéses tizenkét év alatt a teljes állásban alkalmazásban állók bruttó havi átlagkeresete bár forintban kifejezve 83 százalékkal nőtt, euróban mérve már csak 43 százalékos az emelkedés. Ha pedig figyelembe vesszük a magyar fizetőeszköz tizenkét évnyi inflációját arra a következtetésre juthatunk, hogy valójában a harmadával lett magasabb az átlagfizetés.

Jól látszik az is a fenti ábrán, hogy bár forintban számolva még a válságos években is lassacskán, de nőttek a bérek, euróra váltva viszont elértéktelenedtek a keresetek 2009-ben, és csak 2015-ben ért újra annyi eurót a magyar átlagfizetés, mint 2008-ban. Az utóbbi négy évet nézve azonban már viszonylag meredek növekedés látszik az euróra átváltott átlagbéreket nézve is.

Ha az inflációt vesszük figyelembe, szintén azt láthatjuk, hogy az érdemi béremelkedés csak 2016-ban kezdődött, ekkora érték el ugyanis a válság előtti szintet az átlagos reálbérek. Azóta azonban a 2017-ben újra megindult infláció következtében sem torpant meg a reálkeresetek növekedése.

A jövedelmi helyzet leírásában azonban nem csak a teljes munkaidőben dolgozók átlagfizetésére vonatkozó adatok a mérvadók. A dolgozó lakosság megélhetését ugyanis számos más munkavállalási és fizetési forma is biztosíthatja, például a részmunkaidős állások, alkalmi megbízások, bérpótlékok, jutalmak, és még sok hasonló. Ráadásul az átlagbér számítása is sokat torzít a valós képen, a fizetések esetében rendszerint viszonylag kevés, ámde kiugróan magas vezetői bér felhúzza az összes érték számtani közepét a nagy tömegben előforduló, az átlagtól jóval elmaradó keresetekhez képest. És van még egy komoly hiányossága a KSH statisztikájának: az csak a legalább öt fős létszámú vállalkozásoknál lévő munkahelyekre terjed ki.

Érdemes tehát elvonatkoztatnunk a teljes munkaidőben dolgozók fizetéseitől, és ehelyett a teljes vállalati szférára koncentrálni. Ha a bérszínvonalat a nemzeti számlákban megjelenő teljes bértömegnek a keresőkre való leosztásával jellemezzük, már egyáltalán nem láthatunk szédületes növekedést.* 2008-hoz képest 2019-re az eddig rendelkezésre álló adatok alapján forintban kifejezve és mindenféle, az inflációval való kiigazítás nélkül csak valamivel több, mint harmadával nőttek a keresetek, a pénzromlással is számolva pedig

nagyjából most tartunk a válság előtti szinten.

Így már nagyjából érthető, hogy miért nem roskadt bele a magyar vállalati szféra az elmúlt évek béremelkedésébe: valójában csak most érte utol magát a magyar bérszituáció. Pedig azért tíz év alatt el lehetett volna várni némi emelkedést.

Forrás: g7.hu