Október 13-a, az önkormányzati választás a változás napja lesz – mondta Karácsony Gergely, az ellenzéki összefogás főpolgármester-jelöltje a XI. kerületi polgármester-jelölt, László Imre (DK) bemutatása kapcsán Budapesten pénteken tartott sajtótájékoztatón.

Karácsony Gergely: a budapestiek visszavehetik városukat a fideszes oligarchiáktól
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ez az a változás, amit a budapestiek többsége akar. Azok a pártok, amelyek érzik ezt a felelősséget, közösen indulnak a Fidesz jelöltjeivel szemben, így a budapestiek visszavehetik városukat a fideszes oligarchiáktól. Erről szól a választás

- hangoztatta az ellenzéki politikus.

A fővárosiak már tudják, milyen az, ha elveszik kórházaikat, iskoláikat, intézményeiket. Minél közelebb van valami Orbán Viktorhoz, annál rosszabbul működik. Az ellenzéki összefogás nem hatalmi érdekekről, hanem az itt élőkről szól – mondta Karácsony Gergely.

László Imre DK-s országgyűlési képviselő, az ellenzéki összefogás XI. kerületi polgármester-jelöltje is azt hangoztatta: az összefogásban részt vevő hat párt és több civil szervezet számára nem a hatalmi célok, hanem a kerületben lakók szolgálata fontos.

A volt kórházigazgató szerint, kiemelt feladat az egészségügy talpra állítása és egy élhetőbb európai város kialakítása. László Imre kitért arra, hogy nagy szükség van zöld programra, hiszen Budapesten minden évben több ezer ember hal meg légszennyezés miatt.

A DK-s politikus hozzátette, hogy kerületi polgármesterré választása esetén örömmel mond le országgyűlési képviselői tisztségéről, hogy szolgálhassa kerületét.

Orosz Anna, a Momentum XI. kerületi önkormányzati képviselőjelöltje arra hívta fel a figyelmet: hogy az önkormányzati választás döntő fordulatot hozhat, hiszen ha a nagyobb városokban sikerül győznie az ellenzéknek, akkor lesz esély a Fidesz-kormány leváltására is.

Bencsik János, jobbikos politikus azt emelte ki, hogy ma már a fő törésvonal nem a jobb és baloldal, hanem a visszaépülő egypártrendszer és a demokratikus többpártrendszer hívei között húzódik.

A Jobbik ezért vesz részt az ellenzéki összefogásban, amely egy élhetőbb, emberibb, szabadabb, biztonságosabb városért küzd – tette hozzá.

62 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
@reagens: ma, 07:12; Lezárták a nyomozás, bűncselekmény hiányában. A Tiborc, gerinctelen tahója 13 milliárdja az Elios ügy közpénzből lett kifizetve, mert az EU nem volt hajlandó kifizetni, amellett, hogy az elvégzett munka műszaki tartalomban egy rakás szar, túlszámlázva! Nem beszélve, a többi ellopott milliárdokról melyet már be sem mernek nyújtani az EU felé, szintén adófizetői pénzből kifizetve! Egyébként meg állj a tükör elé és köpd szembe maga, fidesz marhája! A sok gazemberség jutalma, börtönbüntetés lesz, vagyonelkobzással!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
@Nessy: Ha csak a fővárosi cégek adójából kéne ellátni az egész költségeket nem lenne több mint egy falusi költségvetés...
tulipan
@Csizmás Kond: A te löttyedt naarncsos seggnyallói felfogásoddal ellentétben a tapl0 tarlóst tolják mint egy bábut és nem a sokaság hanem csak azok akik nagyon jól tudják, AZ "ZEMÚTKILENC' év tapasztalata alapján, hogy nem hiába lopják szét szét, a város teljes vagyonát, mert ezzel, a hájas seggű Vezéri segg kellő mélységű kinyalásával meg tudNAK élni.
Csizmás Kond
@tulipan: ...így akár a kakukkosórával is vitatkozhatnék...
tulipan
@Csizmás Kond: Gondolom ezt a blődli baromság, a VIDÉKRŐL, te luftballon, narancsnyik agyad szüleménye, mint a fideszes, narancsos választási adatok? :D
tulipan
@Csizmás Kond: Helyes! Te és a vita! :D

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.