Miért is ne lehetne kétségbe vonni egy pénzügyminiszter szavait, ha ellentmondanak a nemzet vágyainak és a hivatalban lévő kormány terveinek? Ezzel a felütéssel ment neki szeptember elején Matolcsy György Varga Mihálynak. A jegybankelnököt most Mesterházy Attila kérdezte a pénzügyminiszterrel folytatott vitájáról, Matolcsy pedig próbálta minél rövidebben elintézni a választ.

Matolcsy megtámadta Varga Mihályt – most igyekszik kihátrálni belőle

Matolcsy és Varga alapvetően három kérdésben nem értenek egyet:

– a pénzügyminiszter szerint vége a gyors magyar növekedésnek, most már spórolni érdemes egy válságra, a jegybankelnök szerint viszont kitart „az új magyar aranykor”,

– Matolcsy úgy értelmezte Varga egy előadását, hogy a német válság nem nagyon gyűrűzhet be a miniszter szerint Magyarországra,

– Varga azt mondta, kiszámítható, stabil forintárfolyamra van szükség, Matolcsy szerint meggondolatlanság ilyenről beszélni.

Az MSZP-s képviselő arról kérdezte Matolcsyt, nem okozhat-e kárt a magyar gazdaságnak, ha az MNB elnöke és a pénzügyminiszter a média nyilvánossága előtt vitázik egymással. Matolcsy erre azt válaszolta:

véleményem szerint minden szakmai párbeszéd üdvözlendő, amely a magyar gazdaság kérdéseivel foglalkozik”.

Arra a kérdésre, hogy személyesen hányszor egyeztetett Matolcsy Vargával 2019-ben, teljesen elkente a választ, mindössze annyit írt: „a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyminisztérium között minden szinten folyamatos az egyeztetés.”

Mesterházy arra is rákérdezett, hogy Matolcsy mire alapozza azt a véleményét, hogy Varga nem a nemzet érdekeit képviseli, és ha nem a nemzetét, akkor kiét, illetve kérte-e Orbán Viktortól ez alapján a miniszter felmentését. A jegybankelnök mindhárom kérdésre pontosan ugyanazt válaszolta:

Az általam elmondottakat és leírtakat Ön tudatosan félreértelmezi. Kérem, hogy minden esetben pontosan, valódi tartalmának megfelelően idézze gondolataimat”.

Forrás: hvg.hu

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
durbincs
@papa.49: Ócsán vot ? ezzel@Fantomasz: nevű gyérrel ?+@advocat: ?
csak úgy....
@durbincs: bizony ócsmány vot ,a szüléd frankón átverte veled az öreged...
te ki fia-borja?
durbincs
@csak húgyos...: pisi-misi -bokáig ?
csak úgy....
a kettö pénzhez értö ? a forint meg, dübörögve száguld a szakadékba?
durbincs
@csak húgyos...: azt nézet már magán végig ? bokáig kényszerbevizelve,+ a @tulipan: -t meg zoknig ? Ez bánya-Holiwod ?@Clavigo: @tudode: @whitout: @papa.49: @surdilloFUJT: @F_Viktor: @kakaósbögre: @advocat: @Nessy: @RonaGyuri: ? azt még magukat is levizeli ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.