Isten lehet, hogy nem részesíti az embereket minden csodában, amelyért hozzá fohászkodnak, ám időről időre lehetőséget ad arra, hogy ők maguk tegyenek csodát másokkal – hangsúlyozta a köztársasági elnök kedden a külhoni magyar egyházi vezetők tiszteletére adott ebéden elmondott adventi köszöntőjében.

Áder János a Sándor-palotában rendezett eseményen felidézte, hogy 2019 októberében több erdélyi városba és Budapestre is ellátogatott Nick Vujicic szerb származású amerikai lelkipásztor. Ő elmondta, hogy iskolás korában két dologért imádkozott különösen: bárcsak találkozhatna egy másik emberrel, aki hozzá hasonlóan végtagok nélkül született, és bárcsak ez a végtagok nélkül élő felnőtt eljönne az iskolájába, hogy elmondja a társainak, ne csúfolják, ne zaklassák őt a fogyatékossága miatt – fejtette ki.

Az államfő úgy folytatta, akkor úgy tűnt, Nick Vujicic imái nem találtak meghallgatásra, huszonnégy éves korában azonban egy előadásán meglátott a tömegben egy végtagok nélküli gyermeket és azt mondta a szüleinek: "ha fiatok iskolás lesz, és a társai zaklatni fogják, hívjatok fel, hogy elmenjek abba az intézménybe, és elmondjam a fiataloknak, mennyi fájdalmat okoz a szóbeli vagy akár tettleges bántalmazás". Amikor pedig eljött az ideje, valóra váltotta ígéretét – húzta alá Áder János.

Szólt arról is: az esztendő vége felé közeledve érdemes figyelmet fordítani mindazokra a csodákra, áldásokra, amelyek az elmúlt időszakban történtek.

Köszönetet kell mondanunk mindannyiuknak a lassan mögöttünk lévő esztendőben végzett áldozatos munkájukért

- fordult vendégei felé a köztársasági elnök.

Az államfő külön is köszönetet mondott a tavaly nyugdíjba vonult Pénzes János szabadkai püspöknek, valamint az idén nyugdíjba lépő Jakubinyi György gyulafehérvári érseknek és Tamás József csíkszeredai segédpüspöknek a magyar közösségek érdekében végzett áldozatos szolgálatukért.

"Azoknak pedig, akik tovább szolgálnak, sok erőt kívánok munkájukhoz, az árvák befogadásához, az elesettek támogatásához, a lelki és testi betegségek gyógyításához, a diákok neveléséhez, a családok és a közösségek megerősítéséhez szerte a Kárpát-medencében" – fogalmazott Áder János.

Forrás: MTI

Címlapkép: MTI/Bruzák Noémi

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Jobb lenne ha leszállna a Földre, és akkor meglátná, hogyan kell tönkretenni egy GYÜLEKEZET által tönkretett országot!
.
Csodák nincsenek!
Nessy
@tudode: Isten csodát tesz, de mi fizetjük a költségeit!
tudode
@Nessy: .
Ezeknek ráment a jólét az agyukra!
.
Nekem ez úgy sikeredett, hogy SEGÍTS MAGADON, a Jóisten is megsegít!
division
Ez az egy olyan dolog van ami nekem is bassza a csőrömet a Fidesszel kapcsolatban, hogy iszonyatosan erőltetik ezt a keresztény hitet ( miközben persze ők sem mindig úgy cselekszenek). Jó, az oka világos, a KDNP nélkül nem lett volna meg a 2/3. Néha elgondolkozom, mi lett volna ha nem tanulok, nem dolgozom, és várom a csodát.
Nessy
@tudode: Én épp most akadtam ki. Végre leültem, elővettem a könyvemet, hasalnak a kapucsengőn. Kissé mogorván belemorgok, erre egy nő beszélgetni akar velem, meg a többi lakóval, arról, hogy mi a terve velünk a Jó Istennek. Közöltem, hogy majd én megkérdezem! Nem tudom aztán beengedte e valaki.
Nessy
@division: Ha hűség esküt teszel Orbánnak, kapsz milliárdos megrendeléseket, aztán majd a fele pénzért valaki csak megcsinálja helyetted. Bocsi, lehet, hogy kicsit nyűgös vagyok a mai napom után.
division
@Nessy: Nem kapnék tőle akkor sem, mivel nem állami megrendelésekből élek, lényegében annyi közöm van Orbánhoz hogy annyi adót fizetek amennyit kell itthon. Amúgy nekem sincs pár napja túl jó hangulatom, valahogy rendetlenkedik a szívem, lehet a frontok, és Isten sem segít ezen...
Nessy
@division: Sajnos ez az időszak felerősíti a szívpanaszokat, növekszik az infarktusok száma. Isten helyett inkább vagy egy jó háziorvost, vagy egy cardiológust ajánlok. Mielőbbi javulást, vigyázz magadra! :-)))
tudode
@Nessy: .
Realistaként nem hiszek a misztikumban, annál is inkább, mert Krisztus előtt is volt élet a Földön, mint pl
.
www.rubicon.hu/magyar/oldalak/kr_e_753_aprilis_21_roma_alapitasa/
.
Amiben hiszek, a tisztesség, a szeretet, a jóság!
.
Nehezen tudom elfogadni azt, amikor Isten köpönyegébe bújva takarják el egyesek, kettesek a csibészségeiket!
Nessy
@tudode: Állandóan emlegetik a Tízparancsolatot, hanyagolva azt a tényt, hogy abból három parancsolat be nem tartását ( VII.VIII.X.) törvényesítette pártunk és kormányunk, már sok éve!
tudode
Nagyot nézek akkor, amikor ezek a gyenge képességűek ökonomikusan a templomokban is nyomják a sódert akkor, amikor sztem a vallás legalább olyan magánügy, mint a hálószoba titok.
.
Elolvasva a Stumpf cikket van olyan érzésem, hogy megcsinálták a Bibó nevelőtanárai, vezetői azokat, akik most a HATALOM BIRTOKOSAI:
.
--- Stumpf István: Orbán Viktor sem bírja már a harcot, a többség morális értelemben inkább kormányváltást akar
.
168ora.hu/itthon/stumpf-istvan-fidesz-ner-orban-kormany-orban-viktor-interju-178988
.
Érdekes módon visszaemlékezik Szarvasra, ahol összeverbuválódott ez e gyülekezet?
.
nol.hu/archivum/archiv-6401-2430
.
Mintha Stumpf is belátná már, hogy rossz lovakra tettek!!!
division
@Nessy: Köszi, az már megvolt ma is, de a sorozatos plusz ütések nem tartoznak bele a komoly betegségekbe elvileg, bár ez a velem született bal kamra megvastagodás miatt van, csak pár napja eléggé zavaróvá váltak, volt már ilyen régebben is, évekkel ezelőtt, akkor is megmaradtam:-))
namihami
Igazolod Janó, hogy a pecázás jobban megy, mint a gondolkodás. A halak egyébként se értik ezeket a megnyilvánulásaidat. Mi se, csak hallgatnunk kell, a halaknak nem. És azok járnak jobban..
Béla333
Nahát! Bajuszos szar mekkora katolikus lett hirtelen...
Valóban csoda, hogy ez a birka nép elviseli ezt a gerinctelen senkit!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.