Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség egy kerekegyházi férfi ellen, aki egyik ismerősét hónapokon keresztül félelemben tartotta és munkára kényszerítette – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint az 53 éves vádlott és az alkalmi munkából élő, iskolázatlan, szintén kerekegyházi sértett régóta ismerte egymást.

A tanyán élő vádlott még 2017 áprilisában jól fizető, tartós vályogverési munka ürügyével magához költöztette a sértettet.

A férfi lakhelyéül egy bedeszkázott ablakú, áram nélküli szobát jelölt ki, amely csak a vádlott által lakott helyiségből volt megközelíthető, éjszakára pedig a helyiség ajtaját úgy rögzítette, hogy azt belülről nem lehetett kinyitni.

A vádlott a sértettet a csicskájának nevezte, egyedül nem engedte sehova, telefonját elvette, és csak az engedélyével, az ő jelenlétében telefonálhatott.

Az ígért munka helyett a vádlott a sértettet erőszakkal és fenyegetéssel

saját maga masszírozására, mosásra, takarításra, mosogatásra, fűnyírásra, favágásra, kőműves munkákra kényszerítette.

A sértett ételt és cigarettát kapott, fizetséget nem.

A vádlott a sértett megfélemlítésére a tanyaépületben és az autójában számszeríjat, kardot, bozótvágó kést, botot és csúzlit tartott.

Megfenyegette, hogy ha szökni próbál, használni fogja a fegyvereket.

Ez komoly félelmet keltett a sértettben, akit a vádlott napi szinten bántalmazott.

A sértett végül 2017 augusztusában elszökött a tanyáról és segítséget kért.

A büntetett előéletű vádlottat az ügyészség a kényszermunka súlyosabban minősülő bűntettével vádolja, ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza. A férfi bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság dönt.

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
Ismerősöm? Sosem láttam tisztelt bíróság, csak amikor bekopogott egy pohár vízért..aztán ételért könyörgött. Megesett az áldott jó szívem, elláttam minden jóval, és ez a hála? Méghogy masszírozás? Ez a koszos? Ez sosem mosdott, mert félt a víztől. Meghogy bántottam? Úgy szerettem, mint tenmagamat..erre tessék..jó tett helyében csak a bántás..

Amúgy ott se vótam, kérem a felmentésem.
bence
Remélem a börtönben olyanok közé rakják , akik főleg altájon alkalmaznak masszírozást nála ?!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok