Hasznos bejegyzést tettek közzé a DAS Jogvédelmi Biztosító szakértői.

A vezetői engedélynek és a forgalminak mindig nálunk kell lenniük, ezt eddig is tudtuk. De például a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kötvény (kgfb-kötvény) is szükséges? A válasz az, hogy nem – írta a HVG a DAS Jogvédelmi Biztosító szakértőire hivatkozva.

A vonatkozó törvény szerint

a biztosítási fedezet fennállását az ellenőrzésre jogosult hatóság elektronikus úton, közvetlen lekérdezéssel, a kötvénynyilvántartó szervvel számítógépes kommunikációs kapcsolat segítségével ellenőrzi.

Vagyis az autósoknak ilyen igazolást nem kell maguknál tartaniuk, sem papíralapú, sem pedig elektronikus formában.

Van olyan papír, amit nem kérhet el a rendőr

A törvény azt is kimondja, hogy

az ellenőrzés alá vont személy jogosult és nem köteles a felelősségbiztosítási szerződés fennállását külön jogszabályban meghatározott igazolóeszközzel is bizonyítani.

A DAS szakértői szerint ilyen eszköz lehet a biztosítást igazoló okirat, vagy a zöldkártya.

Összességében elmondható, hogy a rendőrök elektronikus úton vizsgálják meg, hogy az autós rendelkezik-e kötelezővel, és hogy annak a díja be van-e fizetve.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(hvg.hu)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

barnfisi
http://MooXi.net... - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok