A miniszterelnök veje így segíti a koronavírus elleni harcot.

Két lélegeztetőképet vásárol egy kórháznak Tiborcz István

Azonnali adományt kapott az Uzsoki Utcai Kórház a BDPST Group ingatlanfejlesztő társaságtól, amelyből többek között két ultramodern lélegeztetőgépet vásárol az egészségügyi intézmény. Az adományozási szerződést 2020. március 18-án írta alá Dr. Ficzere Andrea, az Uzsoki kórház főigazgatója, és Tiborcz István, a BDPST Group igazgatósági tagja és tulajdonosa.

„Az adománynak köszönhetően elkezdtük két új lélegeztetőgép beszerzését, reményeink szerint heteken belül be is tudjuk üzemelni őket, ami a jelenlegi helyzetben tovább növeli az ellátás biztonságát, és életek megmentését teszi lehetővé”

– mondta Dr. Ficzere Andrea, a kórház főigazgatója. Elmondása szerint a beszerzés alatt álló, Philips Trilogy Evo típusú, párásítóval ellátott lélegeztetőgépek invazív és nem invazív lélegeztetéshez nyújtanak biztos hátteret számos felnőtt és gyermek páciens számára.

„A jelenlegi helyzetben összefogásra van szükség, hogy mindenki a saját eszközeivel segítse a járvány elleni küzdelmet. A BDPST Group részéről ennek egyik első lépése az Uzsoki Utcai Kórház számára nyújtott támogatás”

– mondta Tiborcz István, a BDPST Group többségi tulajdonosa.

Nem előzmény nélküli, hogy a BDPST Group egészségügyi intézményt támogat: a társaság tavaly nyáron mintegy 34 millió forintos adományt nyújtott a Bókay Gyermekklinikáért Közhasznú Alapítványnak, amelyből a Semmelweis Egyetem I. sz. Bókay Gyermekklinika számára egy életmentő Extrakorporeális Membrán Oxigenizáció (ECMO – műtüdő) berendezést vásárolt. A készülék segítségével intenzív osztályos ellátást igénylő súlyos tüdőbetegségben vagy szívbetegségben szenvedő újszülöttek, csecsemők, gyermekek szervpótló kezelését tudják elvégezni a gyerekklinikán.

Forrás/Kép: Uzsoki/Percze Gábor

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Ameddig Orbán Viktor uralkodik az ország népe fölött, addig ez így lesz, tény és való, azonban amint megváltozik ez a tényállás, minden is más lesz. A Mészáros és Tiborcz-féle figurák visszatérhetnek gyökereikhez – feltéve, hogy nem kapnak börtönbüntetést bűneikért -, vagyis a falopáshoz, valamint a gázszereléshez. Ahhoz van tehetségük, mint ahogy a múltban már bizonyították. Lehet, hogy most még el tudnak menekülni a valóság, valamint a felelősségrevonás elől, de ez nem lesz mindig így. A legjobb éveket vélhetően már a hátuk mögött tudhatják, ami pedig következik, jó esetben is rosszabb lesz, mint amit a legrosszabb rémálmaikban elképzeltek. A két lélegeztető gép vásárlása az ellopott közpénzmilliárdokat nem tompítja! Egyébként volt miből. Például, Tiborcz István vállalkozó haverjai már közel 6 milliárd forint közpénzt nyertek napelemparkok telepítésére: ingyenes kölcsön és tőkeinjekció formájában. Az egyik nagy nyertese ennek az üzletnek – ami azt körvonalazza, hogy a naperőmű lesz az új dohánybolt – bizonyos Sájer Gábor, aki tök véletlenül az egykor nevezett Tiborcz István tulajdonában lévő Elios Zrt. volt vezérigazgatója. Csak hogy ezredszer is világos legyen, a NER-en belül nem lehet egykönnyen az út szélén maradni. Exkluzív: Tiborcz-társak kapták az első klímavédelmi milliárdokat
https://www.valaszonline.hu/2020/03/09/tiborc...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Sámannus
@butler2005: Most küldik Kínából a szállítmányt azt mind ilyen "jótékony" adakozókon keresztül fog kikerülni az egészségügybe.
MobilNews
A címben szereplő lélegeztető "kép" milyen eszköz? Falra szerelhető, vagy bámulható mobiltelefonon is?
namihami
Majd az após pótolja. Addig ott a szegénykonyha és a BKV bérlet. A Margit híd alatt pedig még vannak szabad családi helyek.
terlasz
Egy egész kórházat is vehetett volna abból a pénzből, amit ellopott a köztől.
Rockxy
mérnem hármat?
plusz a monalizát, meg a feszti körképet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok