Jó ütemben halad a koronavírus-járvány elleni védekezés Prof. Dr. Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Biológiai Intézetének docense, az országos koronavírus-kutatócsoport vezetője szerint. Mint mondta, sok olyan hír felröppent, hogy újra meg lehet fertőződni a vírussal, de ilyet inkább tesztelési vagy diagnosztikai hiba okozhat. Úgy tűnik jelenleg, hogy 1-3 évig minimum védettséget szerez az, aki átesik a vírusfertőzésen – tette hozzá.

A Pécsi Tudományegyetem Koronavírus-híradójának nyilatkozó Jakab szerint az eddig meghozott intézkedések és a lakosság fegyelmezettsége együttesen eredményezte azt, hogy a matematikai modellezésük alapján kimondható, egyelőre úgy tűnik, hogy

a járványgörbét sikerült ellaposítani.

Prof. Dr. Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont Virológiai kutatócsoport, valamint a Koronavírus Kutató Akciócsoport vezetője elmondta azt is, 

több tényezőtől függ, hogy ez milyen hatással lesz a járvány elhúzódására, így megjósolhatatlan, hogy meddig tarthat el az, ahogy azt sem tudja megbecsülni, hogy mikor lép át a csoportosból a tömeg megbetegedések szakaszába a járvány Magyarországon.

A videóban arról is beszél Jakab, hogy az eddigi információk alapján egészen kicsi az esély az újrafertőződésre.

Sőt, hozzátette, hogy

Úgy tűnik, rövid távon, 1-3 évig minimum védettséget szerez az, aki átesik a vírusfertőzésen. Ugyanakkor az sem kizárható, hogy ez a vírus, ha vége is lesz a járványnak, később vissza fog térni ciklikusan.

A koronavírus-kutatócsoportot vezető Jakab a videóban türelemre intett mindenkit, azt kérve, hogy mindenki csökkentse minimálisra a kontaktust, és így próbálják meg lassítani a járványt és alacsonyan tartani az esetszámot.

Tudom, hogy nehéz időszak mindenkinek, de csak ezzel tudjunk a járványt lelassítani, és az egészségügyi ellátórendszerünket a legjobban védeni a túlterhelésről

– zárta Jakab.

Forrás: Szabad Pécs, Index

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

division
@Mirabilis: Mindkét rokonom Pécsen dolgozik immunológusként, nyugodtan elhiheted amit a Professzor úr mondott.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
division
@troppauerhumer: Én meg tudod mit csináltam? Két hónapra bezártam a céget, addig is megkapja mindenki a teljes bérét, de ezt ki is tudom tolni ha a helyzet úgy hozná. Régen is azt mondtam, akinek eleve nem megy a bolt az inkább húzza le a rolót, mert minek fenn tartani egy veszteséges üzletet, üzemet? Én nem félek a jövőtől, ahogy az embereimnek sem kell, és ez sokkal nagyobb tett, mint az, hogy a kormányoktól kelljen várni a segítséget. Addig kell alkotni amíg aktív vagy, és el kell érni egy olyan szintre, ami mellett nyugodt lehetsz bármikor. Ebbe ugyan a vírus most bekavart, de csak egészségügyileg. Aki meg képtelen volt 40-50 év alatt megtakarítani annyit, hogy legalább 2-3 hónapot kihúzzon, nos hát...Azért összeszámolnám, mennyi ment el ennyi idő alatt cigire meg piára. Hehe...
peterkelemen
Fasza kis docense van a magyaroknak kijelenti: ÚGY TŰNIK értsd fingja nincsen.
peterkelemen
@division: Te hencegő naiv idióta! Azt írod 2-3 hónapig kell kihúzni? Meg azt írod te mekkora májer vagy az üzleti világba. Te egy agyhalott vagy és főleg rendkívül buta és tájékozatlan. Ha beszélsz angolul menj rá bármelyik az üzleti életben mérvadó szaklapra The Wall Street Jounal, Bloomberg és még sorolhatnám vagy a gazdasági elemző oldalakra: mindegyik világosan elmondja: olyan recesszió és gazdasági összeomlás jön amilyenre még példa nem volt és nem 2-3 hónapról írnak te nagyon buta hanem minimum 2-3 év, de egyes közgadászok 5 évről beszélnek.
division
@peterkelemen: Igen, nagyon sok ágazatban ez lesz, de aki már biztosította magát 30 év alatt annak nem lesznek gondjai. Nekem az sem gond ha több évre le kell állni, sőt még az sem lenne probléma ha többet dolgoznom sem kellene, elég lenne most beváltanom az összes euróm, csak erről neked fogalmad nincs. Egyébként meg pont te írod állandóan azt, hogy nincs is járvány. Ne erőlködj troppauerhumer másik nick neveként sem, felesleges.
Vilagbol Kiabrandult Mosofazek
Érdekes dolog ez...1 hete családtagot találtak pozitívnak, nyálmintából. Aztán vérből csinált tesztje negatív lett.
Ezen a ponton megkérdőjelezem az egész tesztelés pontosságát és akkor miről beszélünk?
Mennyire valósak a közölt számok? Most akkor sokkal több fertőzött van, vagy sokkal kevesebb?
Miért titkolóznak? Ezért. Mert eddig nem volt ilyen teszt, lóhalálában barkácsoltak valamit. Antitest hiányában nem igazán tudom, mire alapozódik a vizsgálat, ha nincs meg a kötő receptor.
Mielőtt valaki érdeklődne, mitől vagyok ebben olyan biztos közlöm, hogy ez a szakmám.
durbincs
@peterkelemen: Dőgkútas - de magának az orrából-fűlibül potyognak a csontik , ez a rúzsos @Mirabilis: meg felcsipegeti ?@Gyütt Mönt: @Sámannus: @Nyírfa: @simmering73: meg még a füleit is szijja ?+ ez lütyő @justhpeter: is ?@Jozefina: ?@Vilagbol Kiabrandult Mosofazek: @troppauerhumer: @tudode:

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.